Tarantino szerint ezek 2013 legjobb filmjei
Az Oscar-díjas kultrendező szokásához híven idén is közzétette kedvenc filmjeinek éves listáját, és a sikerfilmek mellett ezúttal is tartogat néhány meglepetést.
Az Oscar-díjas kultrendező szokásához híven idén is közzétette kedvenc filmjeinek éves listáját, és a sikerfilmek mellett ezúttal is tartogat néhány meglepetést.
19 év után került elő Quentin Tarantino ellopott Chevrolet Malibuja, amely a Ponyvaregény című filmben is látható volt.
A Vadnyugat civilizált fogorvosa és finom modorú hentese.
Március 2-án, szombaton érkezik Budapestre Alan Parker filmrendező, aki a Filmíró Hétvége következő vendége lesz és mesterkurzust tart a magyar fővárosban. Alan Parker előtt már Oliver Stone és Joe Eszterhas is részt vett a rendezvényen, a szervezők szerint pedig a következő vendégek között lehet majd Quentin Tarantino, Luc Besson és Aki Kaurismaki is.
Quentin Tarantino nemcsak a képekhez ért, a hangok összegyűjtéséhez is. A Django elszabadul előadásain a hét végén telt ház volt a mozikban. A film zeneanyaga is listavezető.
Jobb, mint a Kill Bill, véresebb, mint a Ponyvaregény, közel sem olyan pimasz, mint a Becstelen brigantyk.
„A fiúk legjobb barátja az édesanyjuk” – mondta Anthony Perkins a Psychóban. A megállapítás akár a kortárs filmművészet fenegyerekére, Quentin Tarantinóra is igaz lehet, ám leginkább a Tim Roth-féle kiegészítéssel.
Meglepődtek, megtisztelve érzik magukat és izgulnak az idei Oscar-díj jelöltjei. Volt köztük olyan is - Anne Hathaway -, aki elmondása szerint kis híján elájult a hír hallatán.
Két tévés vígjátéksorozatot levettek a műsorrol a 26 áldozattal járó newtowni lövöldözés miatt, és elmaradt egy Tarantino-, valamint egy Tom Cruise-premier is.
Arab képű Bruce Willis menti saját és fia bőrét korrupt francia zsaruk, olasz, török és orosz drogüzérek valamint egy állandóan visszatérő konyha szorításában. Erőszak, humor és amolyan európai illúziótlanság.
Robert De Niro, Richard Gere és Quentin Tarantino is a győztesek között volt a helyi idő szerint hétfő este megrendezett 16. Hollywoodi Filmdíjak gálán, amelyet a filmszakma "díjátadó szezonja hivatalos megnyitójaként" tartanak számon.
Csíkos rövidnadrág zöld sliccel, makramé, nyakék, klumpa. Tudjuk, hogy Audrey Hepburn a filmes dívák dívája, de rajta kívül is vannak olyanok, akik hétköznapi, tramplinak is csúfolt viseletből csináltak legendát.
Kurt Russell visszatér Quentin Tarantinóhoz: a színész váltja Kevin Costnert a rendező Django Unchained című filmjében.
Quentin Tarantino a tervek szerint ősszel kezdi forgatni Django Unchained című spagettiwesternjét, amelynek főszerepére Will Smith a legesélyesebb.
Cameron Diazt Snoop Dogg látta el, a Beatles első jointját pedig Bob Dylan sodorta. A sztárok, akik egymásnak mutatták a zöld utat.
Quentin Tarantino lesz a szeptemberi velencei filmfesztivál zsűrijének elnöke.
James Cameron az Avatarral, Quentin Tarantino pedig a Becstelen Brigantykkal nyerte el a jelölést az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) díjára.