A Becstelen brigantykban Tarantino nem kér bocsánot az alternatív történelmért. Bocsánatot a Django elszabadulban sem kér, de erre mindjárt visszatérünk.

Baseballütővel írt történelem

A Brigantykban egy pillanatra sem foglalkozik a kanonizált történetírói alapelvekkel, amivel zsidó históriát írnak. A kánon legfontosabb alaptétele a mártíromság: a zsidóság történelme egyenlő a mártírtörténettel. Különösen akkor, ha a vészkorszakot tárgyaljuk. A mártír történelemben mindenki jámbor áldozat. A mártír történelmen nevelt Dávidot és Sárit úgy oktatták szüleik, hogy féljenek. A nácik bármikor támadhatnak. Megtámadták a nagyszülőket, antiszemita atrocitásokat tűrtek el a szülők, éppen Dávid és Sári lenne kivétel? Légy résen!

Bezzeg a brigantyk! Igazi talpraesett, bosszúálló zsidók, akik fontos szerepet töltenek be a finomkodó európai ifjú generáció, a dávidkák és sárikák néplelkében. A Medvezsidónak (Eli Roth) nem kell félnie, baseball ütővel agyonveri a wehrmacht tisztet. Utivich (Benjamin Joseph Novak) megskalpolja Hermannt, az SS-közlegényt. Aldo az Apacs (Brad Pitt) horogkeresztet vés Hans Landa ezredes (Christoph Waltz) homlokára. „Ezek a fickók maguk az ördögök.” Lehajtott fejű, gyönyörű áldozatok helyett pimaszul vigyorgó vérfoltos vagányok, így pofozzák le Európa térképéről az antiszemitákat. Nincs mitől félniük, sőt, szóljon inkább a nyilas fater a sok kis leventének és emesének, hogy legyenek résen. A holokausztnak nyoma sincs ebben az alternatív történelemben.

intercom

Ezért nem is az a legfontosabb a Becstelen brigantykban, hogy a nácikat elpüfölik és Hitlert leturmixolják Párizsban, hanem az, hogy lemosakodható a veszélyérzet, az áldozatiság és az egész mártírkodás. Házon belüli pimaszság: ha választani lehet Szerb Antal vagy Hugo Stiglitz között, biztos az utóbbi kap több voksot.

A fekete holokauszt

A Django elszabadul már tényleg csak a fekete holokauszttal foglalkozik. Ezért kerültek be azok a képek, amelyek a történelem valós terrorizmusát vicc nélkül fogalmazzák meg. Mississippi, Greenville, 1858: két oszlopban vonulnak a rabszolgák, láncra verve tapossák a sarat. Néhány arcára valami bizarr maszkot feszítettek, a nyakukban pedig szürreális nyakörv hatalmas kampókkal. Igazi szadizmus. Egyetlen képben fogalmazta meg Tarantino, véletlenül se felejtsük el, ez valóság volt. A közönség mély csendben kivárta a 13-15 másodpercet.

Úgyhogy Spike Lee igazán bekussolhat az álszent fekete holokausztos szövegével. De mindenképpen sokat segít rajta, ha mégis megnézi a filmet. Emlékeztetőül: a fekete filmesek poétája, aki él-hal a robosztus üzenetekért, a moralizálásért és a felületes metaforákért, közölte, hogy meg sem nézi a filmet, mert tiszteletlen az őseivel szemben.

Ez természetesen ostoba pózolás: először is azért, mert alternatív történelmet azóta írunk, amióta feltaláltuk a betűket. Meglehetősen üresek lennének a könyvtárak, ha kikukáznánk Dumas regényeit, mert tiszteletlen a hugenottákkal. Nem tudnánk filmekből éles egysorosokat idézni, ha a Kelly hőseit elégetnénk, mert nem respektálja a partraszállás hőseit.

Másodszor: a Django elszabadul nem alternatív történelem, hanem fikció a megőrzött történelem keretein belül.

Harmadszor: Fikciót is írunk. Történelmi regénynek hívják.

A fekete bosszúálló, a házinigger, és a tajparaszt

Django (Jamie Foxx) még csak nem is deszperádó, mint egy spagetti western hős, és a brigantykkal szemben nem elsődleges célja, hogy revansot vegyen a történelmi igazságtalanságokért. Inkább Siegfried, a mitologikus lovag a Nibelung-trilógiából, aki megpróbálja kiszabadítani Brünnhildét – a filmben Broomhilda (Kerry Washington).

AFP / Columbia Pictures

A bosszúk picik, bosszúcskák, a lovagi próbatétel útját csak elszórtan szegélyezik. Ez ugyan elég arra, hogy kapjon az afro-amerikai közösség egy fekete bosszúállót végre, akit a sammyk és arethák Inglewoodtól Skylandig ünnepelhetnek, de Django története nem a rabszolga felszabadítással kell, hogy véget érjen. Elég egy boldog pár. Vagy egy boldogtalan.

Django ezért alapvetően önző. Még ha együtt is érez a sajátjaival, hiszen ugyanazt a szenvedést megélte, mielőtt felszabadították, akkor is képes megtaposni a "niggereket", ha a cél, felesége kiszabadítása, úgy kívánja. Úgy kívánja. Lóhátról osztja ki a rabokat. Nem bocsát meg a szökevénynek. Játssza a szerepét, ami humortalan, mosolytalan, véres. A vér nem egyszerűen fröcsög, még csak nem is folyik, inkább csobog, esetleg felbuzog, mint megannyi Versaille-i szökőkútból.

Schultz doktor (Christoph Waltz) már viccelődik. Német piperkőc, cinikus fogorvos, aki barokk körmondatokban és Hans Landa SS-ezredes (Becstelen brigantyk) nyájasságával vezeti fel gyilkosságait. Ilyen szerepet Tarantino még sosem teremtett: Schultz a világ lelkiismerete, német műveltséggel és pisztollyal a kezében.

Antitézise Calvin Candie (Leonardo DiCaprio), a retteget Candyland, a déli megaültetvény birtokosa. Művelt, finom beszédű, pragmatikus, ha a pénzről van szó. Ha a feka megéri az 500 dollárt, amibe került, verekedhet haláláig vagy a szemközti sarokból támadó pankrátor haláláig. Ha nem, akkor a kutyák tépjék szét. Szét is tépik.

A világot is pragmatikusan látja, a gyakorlatias döntéseinek az alapja azonban egy, a feketék koponyájának belső falán lelt fajbiológiai megfigyelés. Ezt egy fűrésszel a kezében el is magyarázza.

AFP / Columbia Pictures

Akad két „házinigger” is. Egy fehér ügyvéd, aki úgy bújik a Calvin-dinasztia alfelébe generációkon keresztül, mint egy beszélő háziállat. A másik Stephen (Samuel L. Jackson), a déli államok lovasistvánja, aki nem győzi gyűlölni a sajátjait. Ezért aztán ő a legalattomosabb, leggonoszabb, legirigyebb, ha a rabszolgákra kerül a sor.

Olyannyira kiválóan műveli az öngyűlölet sportját, hogy bizalmas magányban már fiaként oktatja ki gazdáját – Candie megbocsátja, hiszen Stephen ezzel a lojalitással a fehér üzletember pragmatikus világában él.

Sokkal veszélyesebb, mint az a falkányi fehér tajparaszt, aki fehér csuklyában indul éjszakai lincslésre. De ahelyett, hogy ezt a poént lelőnénk csak egy kérdés: lehet, hogy ezt a jelenetet nem is Tarantino írta, hanem a Coen testvérek?

Ezen túl Tarantino személyesen is beszáll a rabszolgakereskedelembe. A világ leghülyébb hajcsára, akit egy meggyötört, földön ülő fekete két perc alatt rádbeszél, hogy vegye le a bilincsét. A filmben sokféle halált látunk, övé a legidiótább.

Cameok filmje

Felbukkan egy vörös maszkos bandita Candyland kutyafarmján. Ő még az első, 1966-os Sergio Corbucci rendezte Djangóból származik. A búcsúzó Stephen még elkurjantja Tuco, a patkány záró mondatát A jó, a rossz és a csúfból. Franco Nero arról faggatja Djangót, hogy tudja-e betűzi a saját nevét – Corbuccinál még ő játszotta a magányos igazságosztót.

A spagetti western örök. Hogy a Tarantino-filmek is azok-e, azt egyelőre nem tudjuk, minden esetre ezeket a mozikat időről-időre újra és újra elővesszük. Levetítik világszerte mozikban a Kutyaszorítóbant. Néha lejátszuk a Ponyvaregény dvd-t. Minden egyes új filmje előtt, úgy 3-5 évenként, ráhangoljuk magunkat a premierre.

Django elszabadul

amerikai film

Rendező: Quentin Tarantino

Főszereplők: Christoph Waltz, Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson

hvg.hu-értékelés: 4.5/5