#RMGC

2014-ben már bányászhatnak aranyat Verespatakon
 

2014-ben már bányászhatnak aranyat Verespatakon

Már 2014-ben megkezdhetik az arany kitermelését Verespatakon - derül ki a beruházó cég (Gabriel Resources) tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó, márciusban közzétett dokumentumából, amelyről részletesen írt csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

MTI MTI

Ismét ciánveszélyről beszélnek Romániában
 

Ismét ciánveszélyről beszélnek Romániában

A román környezetvédelmi és erdészeti minisztérium ismét zöld utat adott a Verespatakra tervezett, ám három éve felfüggesztett aranybánya-beruházás engedélyezési eljárásának. A környezetevédők tiltakozása ezúttal sem maradt el, ők továbbra is időzített ökológiai bombaként emlegetik a cianidos technológiára épülő beruházást. A vállalat 1997 óta próbálja megszerezni a kitermeléshez szükséges engedélyeket.

hvg.hu hvg.hu



Pert vesztett a verespataki aranybányát tervező beruházó
 

Pert vesztett a verespataki aranybányát tervező beruházó

Pert vesztett a Verespatakon aranybányát nyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC), mivel elutasították alapfokon azt a keresetét, amely szerint a vállalat kártérítést követelt a Korodi Attila volt román környezetvédelmi miniszter által irányított szaktárca vezetőségétől a bányaprojekt engedélyeztetésének felfüggesztése miatt.

MTI MTI