Karanténba kell vonulniuk a Romániába belépő oltatlan magyaroknak
Még akkor is, ha van 72 óránál nem régebbi PCR-tesztjük.
Még akkor is, ha van 72 óránál nem régebbi PCR-tesztjük.
Az ügyben csütörtökön 100 helyen razzizázott a román rendőrség.
A járvány terjedésének megfékezésére hozták az intézkedést.
Katonai géppel vittek haza többeket Dél-Afrikából, két embernél kimutatták az új variánst.
Gyulafehérváron, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is elkülönítették az embereket.
A hatóságok eljárást indítottak, mivel több bejelentés is érkezett arról, hogy a papok a maszkviselés ellen agitáltak, kizavarták az oltott híveket a templomból, sőt volt, akiről letépték a maszkot.
A nagykoalícióra készülő pártok közös kormányfőjelölttel és elfogadott kormányprogrammal mennek hétfőn a kormányalakítási egyeztetésre.
A sportlövőnek több országban volt eddig is licence, köztük Romániában is.
A hét folyamán, illetve a jövő héten kapják meg az iskolák az antigénteszteket.
Az elmúlt tíz évben több olyan könyvesbolt is nyílt Erdélyben, amely különleges hangulatú közösségi tér is egyben. Kihívásokkal küzdenek és próbálják tágítani az őket körülvevő társadalmi-kulturális határokat. Alkalmanként át is lépik ezeket.
Magyarországon nincs ilyen hivatalos statisztika, a román közegészségügyi hatóság viszont közzétette az adatokat az oltottak megfertőződéséről.
Romániában egyre súlyosabb korlátozásokat vezetnek be a járvány megfékezése érdekében.
A 19,3 milliós Romániában eddig a teljes lakosság 36,5 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.
Az RMDSZ és az AUR jelképes csatát vívnak a kisebbségi kérdésben.
A régió minden országában súlyos a járványhelyzet, bár van, ahol már tetőzhetett a negyedik hullám.
A román parlament csütörtökön szavaz majd az új kormányról.
2018-ban a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2021-22-ben megszűnik az orosz gázmonopólium Magyarországon egy fekete-tengeri gázmezőnek köszönhetően. Most az orosz függőségünk még erősebb, a gázmező megvásárlásáról pedig a mostani tulajdonosa a napokban egyezett meg a román állami gáztársasággal.
Német katonai repülőgéppel szállították hétfőn Bukarestből Németországba az első hat, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteget - tájékoztattak a romániai hírtelevíziók.