#Róma


Orbán Rómába utazott
 

Orbán Rómába utazott

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken egy olaszországi szemináriumon szólalt fel, amelyen a résztvevők a politikai kérdések és a keresztény értékek kapcsolatát vitatják meg - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.

MTI MTI





Munkahelyeket teremt és csökkenti a bürokráciát az olasz kormány
 

Munkahelyeket teremt és csökkenti a bürokráciát az olasz kormány

A munkahelyteremtést és a befektetést támogató, a bürokráciát csökkentő intézkedéseket jelentett be az új olasz kormány szombati ülése után Enrico Letta miniszterelnök. Hozzátette, hogy a tervek összhangban vannak az ország európai uniós kötelezettségeivel és az EU ajánlásaival, vagyis Róma betartja az előírt költségvetési korlátokat.

MTI MTI






Kétszázötvenezren hallgatták Ferenc pápát
 

Kétszázötvenezren hallgatták Ferenc pápát

Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson, melyen az egyházfő a hívők által megfogalmazott kérdésekre is válaszolt, hangsúlyozva, hogy az embernek nem szavakkal, hanem egész életével kell megvallania hitét, egyben óva intve a hívőket és az egyházat a bezárkózástól.

MTI MTI

Százhúszezren követeltek munkát Rómában
 

Százhúszezren követeltek munkát Rómában

Munkát teremtő foglalkoztatási és gazdaságpolitikát követeltek az új olasz kormánytól a Rómában szombaton tartott szakszervezeti tüntetés résztvevői. Az olasz főváros központján több mint százhúszezres tömeg vonult végig.

MTI MTI