Salman Rushdie megmutatta magát fél évvel a brutális merénylet után
Az író a fél szemére megvakult, az első interjújában arról beszélt, hogy szerencséje, hogy életben van.
Az író a fél szemére megvakult, az első interjújában arról beszélt, hogy szerencséje, hogy életben van.
Először adott interjút az író, amióta egy merénylő majdnem megölte és fél szemére megvakította. Rushdie egy fotót is közzétett magáról, amelyen szemüvege egyik lencséje el van sötétítve.
Az író elvesztette egy szeme világát, egyik karja lebénult, és a teste tele van szúrt sebekkel, mert harmincnégy év után is érvényben van a rá kimondott halálos ítélet. De olyan harc ez, amit akárhány merénylő sem tudhat soha megnyerni.
Nyilvánosságra kerültek a világhírű író, a Sátáni versek szerzőjének sérülései, amelyeket még augusztusban szenvedett el egy ellene New York államban elkövetett merénylet közben.
Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.
A támadással meggyanúsított 24 éves férfi, Hadi Matar tagadta bűnösségét.
A Harry Potter-regények írójának valaki azt üzente: „Ne aggódj, te leszel a következő”.
A börtönből adott interjút az író támadója, aki „nem gondolja, hogy nagyon jó ember lenne” Rushdie. Khomeini ajatollahot viszont „nagyszerű embernek” tartja, de nem árulta el, a fatva miatt támadta-e meg a Sátáni versek szerzőjét.
Kis híján végzetes támadás teljesítette be a három évtizede fenyegetettségben élő, világhírű író szavait, akinek a könyvei szerint a világ az a hely, ahol a valóságban könnyen előfordulhat, hogy az életbe belehalunk.
A Harry Potter könyvek szerzője az írói szakszervezet elnökével került összetűzésbe, aki szerinte nem védi eléggé a gendervita másik oldalán állókat.
Hadi Matar egy libanoni út után radikalizálódhatott.
A washingtoni vezetés sürgette az atomalku visszaállítását, amelyet annak idején Donald Trump rúgott fel.
Az író állapota még mindig kritikus, de már tudott beszélni a családjával.
Nasszer Kanaáni külügyi szóvivő szerint Salman Rushdie a véleményszabadság jegyében sem sértegetheti a vallást és annak szentségeit.
Sokáig fog tartani a felépülés, mert támadásból származó sérülések súlyosak, de elindult a gyógyulás után Salman Rushdie - mondta az író ügynöke
A világhírű írót egy New York-i rendezvényen késelték meg pénteken.
A 24 éves férfi egy rendezvényen késsel sebesítette meg az írót.
A szélsőséges iszlamisták szemében ő a Sátán maga, az iráni ajatollah fatvát mondott ki rá, felkerült az al-Káida feketelistájára is és mindezért nem csinált semmi egyebet, csak könyveket írt.
Tíz-tizenöt késszúrás érte az írót egy pénteki New York-i eseményen, a rendőrség azonosította a támadóját.
A világhírű indiai születésű brit írót előadása előtt egy férfi támadta meg, a nyakán érte a szúrás.