#Schmitt-jelentés


Martonyi is megszólalt Schmitt-ügyben

Schmitt Pálnak önként le kellene mondania - mondta Mile Lajos, az LMP országgyűlési képviselője azon a rendezvényen, amelyen Martonyi Jánossal vitázott. A külügyminiszter érdemben nem akart beszélni a Schmitt-ügyről, de annyit elmondott, hogy tiszteletben kell tartani a Semmelweis Egyetem doktori tanácsácsának és szenátusának döntését.

MTI

Budapesti KDNP: mondjanak le, akik eltussolták volna a Schmitt-ügyet

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólítja fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében "az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt". Szalma Botond közleményében a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését Schmitt Pál doktorija ügyében.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Megfosztási eljárással mondatná le Schmittet az LMP

Az LMP indítványozza, hogy az országgyűlés haladéktalanul indítsa meg Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben az úgynevezett megfosztási eljárást - jelentette be csütörtöki, Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András, aki szerint a kialakult szituációért a miniszterelnöknek kell viselnie a politikai felelősséget.

MTI

Megszólalt a Schmitt-különvélemény szerzője

Nem mondott azonnal igent az egyetem felkérésére Fluck Ákos ügyvéd, aki a Schmitt Pál ügyében vizsgálódó tényfeltáró bizottság öt tagja közül egyedüliként különvéleményt fogalmazott meg, és felvetette a doktori cím visszavonását. Az Indexnek adott interjújában azt mondta, szerinte korrekt szakmai munka folyt a bizottságban, és nem tud arról, hogy politikai egyeztetések lettek volna a háttérben.

hvg.hu




Az LMP is kikéri a Schmitt-jelentést

A törvény szerint közérdekű jelentésnek minősül a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentése Schmitt Pál kisdoktori dolgozatáról, ezért az LMP kikéri azt az intézmény rektorától, illetve a nemzetierőforrás-minisztertől. Mindenkinek joga van tudni, hogy mi alapján jutott a bizottság a közvélemény számára meghökkentő végkövetkeztetésre – olvasható az ellenzéki párt szerdai közleményében. A jelentést a hvg.hu is kikéri.

hvg.hu

Téves a Schmitt-jelentés konklúziója?

Téves az államfő kisdoktorijával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság konklúziója, amely a felelősséget a Testnevelési Egyetemre hárítja – írja a Szerzői jog a XXI. században című blog.

hvg.hu

Réthelyi visszapasszolta az egyetemnek a Schmitt-jelentést

A Semmelweis Egyetem (SE) rektora elküldte a Schmitt-jelentést a nemzetierőforrás-miniszternek, ám Réthelyi Miklós miniszter lapunkkal közölte, hogy visszaküldte a jelentést az egyetemnek, ezzel lényegében az ő körükbe utalva a doktorival kapcsolatos döntést. Az egyetem szerint a minisztérium jogosult kezdeményezni a doktori cím elvételét.

hvg.hu


Népszabadság: ez áll a Schmitt-különvéleményben

A Schmitt Pál kisdoktorijával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság külsős tagja, Fluck Ákos ügyvéd különvéleménye a doktori dolgozat érvénytelenségét tartalmazza – írja a Népszabadság meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

hvg.hu