A hatóság azonnal felfüggesztette a kínai Semcorp debreceni gyárának próbaüzemét
Több pontforráson is határérték-túllépést észleltek.
Több pontforráson is határérték-túllépést észleltek.
Mintha a koreai hátterű cégek háttérbe szorulnának, a kínaiak viszont előretörnének.
Wolf Csaba szerint a háttérben a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat. Véleményét annak apropóján közölte, hogy bejelentette: június 16-án indulhat a debreceni fóliagyár tesztüzeme.
A külügyminisztérium úgy tudja, hogy nincs fennakadás az építkezésben.
A Külgazdasági és Külügyminiszter a bolgár és a szerb energiaügyi miniszterrel is egyeztetett, valamint ellenőrizte, hogy megfelelően érkeznek-e a szállítmányok. Szijjártó New York-ban az ENSZ mellett magyarországi befektetőkkel is tárgyal, a kínai Semcorp az eredeti háromszorosára emelheti a beruházásai értékét.
Szijjártó Péter szerint a beruházás 440 új munkahelyet teremt a városban.
Dollármilliárdokról van szó. Többen több pénzzel jönnek, mint amennyien elmennek, vagy felfüggesztették beruházásaikat.