Ötödével drágultak a szállások Magyarországon, zsebbenyúlós lehet az idei nyaralás
A Balaton déli partján legalább öt napra kell foglalni ahhoz, hogy kiadják a szobát.
A Balaton déli partján legalább öt napra kell foglalni ahhoz, hogy kiadják a szobát.
Új rekordot állítottak be Siófoknál a VIII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán.
Kikiáltási áron, 168 millió forintért kelt el a több mint ötezer négyzetméteres ingatlan.
Érdemes figyelni, mert már nekik is fizetni kell.
A modern, szürke kővel borított, napelemekkel is ellátott ingatlant – amely november óta zár alatt van – nem szabályosan alakították át.
A végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke ehhez az egyik kormányhivatal építésügyi szakintézőjét fizette volna le.
A kábítószert Hollandiából csempészték Magyarországra.
Egy autószállító tréleren elrejtve csempészték a drogot Hollandiából, a két gyanúsított egyike elmenekült.
A gyenge szél miatt a vízen rekedt sportolót a siófoki rendőrök segítették partra jutni.
A 22 éves férfi egy csőbombát is össze akart rakni, amihez az internetről rendelt távirányítót.
"Amikor rendőrkapitány lettem, tudtam, mivel állok szemben. Amikor politikus, nem is sejtettem, milyen aljas világ vár” – mondta a HVG-nek Lengyel Róbert siófoki polgármester, aki az első ciklusában a fideszes testületi többséggel is hadakozott. Márki-Zay Péter kérte, induljon az előválasztáson, ám ő nemet mondott. HVG-portré.
Egy 41 éves férfi nehezen viselte, hogy az üzletét ellenőrzik.
Reggel 8-tól megy a cölöpverő az apartmanház mellett.
Az mfor.hu kiderítette, kinek adta el az állam a siófoki Hotel Mólót, a vásárló az Azúr Szórakoztatóközpont Szabadidő Szolgáltató Kft.
A szakértői jelentés szerint nem volt megfelelő a szellőztetés, ezért tönkrement több berendezés is, a tető és a mennyezet szigetelése pedig annyira szétrohadt, hogy el kell bontani.
Több nyugati megyében is kiöntöttek a természetes vizek, volt, ahol egy autót is elsodort a hirtelen vízfolyam.
Egymást érték a garázdaságok Siófokon a hétvégén.
300 embert igazoltattak a rendőrök éjjel.
Két autó frontálisan ütközött, teljes útzár a 7-es számú főúton a mentés idején.