Harminc éve nem látott árvaszúnyograjzás jöhet a Balatonnál
A tavaly nyári algásodás miatt.
Siófokról és Balatonfüredről indul egy-egy mentesítő járat vasárnap, azt kellett megszavazni, mikor induljanak. UPDATE: megvan az eredmény: 17 órakor indulnak a vonatok.
Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.
Nem mindenki lelkes az ötletért, egyes helyiek szerint ezzel a sportolóktól vennék el a partszakaszt.
Megvannak az új siófoki apartmanház tervei. Mit mond a beruházó arról, hogy korábban szinte elzárták a tótól a parton működő meteorológiai állomást?
Lebontják a Móló Hotelt Siófokon. Teljesen új szálló épül a helyén a kikötő melletti parti telken.
10-30 százalékkal kevesebbet fizetne jövőre a vele szerződésben álló hulladékszállítóknak a Mohu. Aki nemet mond, annak a helyére más szolgáltatót keresnek.
Két civil-, és nyolc járőrautó, valamint két drón ellenőrizte a forgalmat Somogy megyében.
A kaposvári szurkolók a mérkőzés után a siófoki szurkolókat szállító buszhoz vonultak, ahol összecsapott a két tábor.
Ráadásul úgy, hogy Alsóörsről siettek át a túlpartra.
Délig valószínűleg sikerül elhárítani a késést okozó problémát.
Közel tíz percig voltak a lopott járművel száguldozó tolvaj nyomában.
Nagymáté Huba Abaújszántóról indult, megjárta Iránt, a Bécsi Operát, majd három évtizedig New Yorkban élt, a legnagyobb jazz-zenészekkel barátkozott, és egy egészen különleges felvétel fűződik a nevéhez: 1985-ben, Karády Katalint kísérte zongorán a színészlegenda utolsó felvételén.
Az új kompok idén év végéig állhatnak majd forgalomba, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon kezdetekor.
Bosszúból támadtak a szórakozóhely biztonsági emberei egy baráti társaságra, amelynek egyik tagját még akkor is ütötték, amikor már a földön volt.
A férfi kiléte egyelőre ismeretlen, de állítólag angolul kiabált.
Most 21 fokos a tó Siófoknál, bár még mindig két fokkal melegebb, mint a külső hőmérséklet.
Egy autó átszakította a szalagkorlátot, és eltalált két másikat.