Konzolok: a nappalit a Sony, a zsebünket a Nintendo uralja
A karácsonyi hajrá után január utolsó előtti hetében is csökkentek a konzoleladások. A toplistát ezúttal is a Nintendo 3D-s gépe vezeti.
A karácsonyi hajrá után január utolsó előtti hetében is csökkentek a konzoleladások. A toplistát ezúttal is a Nintendo 3D-s gépe vezeti.
Japánban és az Egyesült Államokban már idén megjelenik a PlayStation 4, Európába azonban csak jövőre érkezik - áll a legfrissebb értesülésekben.
Márciustól nem gyárt több MiniDisc rendszerű hifi-berendezést a Sony.
A Sony egyelőre csak sejtet, február 20-án tartanak egy sajtóeseményt "a PlayStation jövőjéről". Videó is van hozzá.
A többször, több részletben kiszivárgott Sony Xperia okosmobilok hardverben kétségtelenül nagyon erősek, egyikőjük pedig vízálló is.
Azt hihetnénk, már leáldozott a walkmanek kora, azonban a Sony ezt másképp gondolja, és igaza van.
Az eddigieknél is sokkal jobb minőségben élvezhetők a meglévő Blu-ray filmek a Sony új, N-sorozatú házimozirendszerével.
Tizenhárom évig gyártották a Sony eddigi legsikeresebb konzolját. Játékokat továbbra is adnak ki hozzá.
Két nap múlva nyitja kapuit Las Vegasban a nagy nemzetközi szórakoztató elektronikai kiállítás a CES, és ahogy közeledik az óriási seregszemle, úgy kapunk egyre több hírt a várható, olykor valóban fantasztikus újdonságokról.
Egy és két SIM kártyával használható formában is érkezik a Sony alsó-középkategóriába sorolható, így olcsóbb okostelefonja.
A Sony alaposan felcsinosította egyik idei okostelefonját: az Xperia P különleges kiadására 24 karátos arany borítás került. A gyártó facebookos rajongói közt oszt majd szét belőle néhányat.
A spekulatív kategóriába rontotta le csütörtökön a Sony és a Panasonic hitelbesorolását a Fitch Ratings.
Az időzítés kiváló: épp az ünnepi szezon előtt lépett piacra a Sony okosórájával.
Folytatódik a Sony leépítési hulláma, a cég most kétezer dolgozójának fog felmondani - tudta meg az aol.jobs.com.
A múlt héttől Magyarországon is elérhető Sony Xperia Tablet S cseppálló tulajdonságaival kapcsolatban indított vizsgálatot a Sony, miután felmerült, hogy a kijelző és a hátoldal közötti rés található, amin befolyhat a folyadék.
Nem kell többé ide-oda kapcsolgatni, hiszen akár magyar tartalomszolgáltatók számos műsora (népszerű sorozatok, filmek stb.) is elérhető egyetlen alkalmazásban a Sony Bravia internetes televíziókon (sőt nem csak azokon) a Sony és a fuso interaktívtévé-szolgáltató együttműködésének köszönhetően.
Az eddigieknél kisebb és könnyebb PlayStation 3 konzollal igyekszik visszahódítani a Sony a felhasználókat a mobileszközöktől és a személyi számítógépektől.
Alighanem a világ aktuálisan legjobb televíziókészülékei közt van a Sony már előrendelhető új csúcsmodellje, a 4K felbontású LED háttérfényes, nem túl felhasználóbarát névvel rendelkező XBR-84X900. Szépnek szép, nagynak nagy, de drágának is drága.
A Sony Xperia tipo a japán gyártó okosmobilos családjának legkisebb, legolcsóbb és leggyengébb tagja, de a Mobilarena tesztje szerint ezzel együtt egy remek telefonról van szó.
A Sony új Xperia mobiljai mellett első Xperia táblagépét is bemutatta a berlini IFA szórakoztatóelektronikai vásáron.