Több száz Ceutából érkezett kiskorú menekültnek készül menedékjogot adni Spanyolország
Sira Rego gyermek- és ifjúságügyi miniszter azt mondta, a gyerekek Spanyolországban akarnak és fognak maradni.
Sira Rego gyermek- és ifjúságügyi miniszter azt mondta, a gyerekek Spanyolországban akarnak és fognak maradni.
HVG
Az intenzív vihar kialakulásában a globális felmelegedés drasztikus hatásai is szerepet játszottak. Egy ember életét vesztette.
HVG
Egyszer már szavaztak róla, az egyetlen ellenszavazaton múlott.
HVG
A 90 éves rendező Madridban forgatja az 51. filmjét.
HVG
A spanyol közlekedési miniszter úgy döntött, hogy átveszi az irányítást az észak-afrikai spanyol város, Ceuta kikötője felett, és a helyi önkormányzat döntését felülírva engedélyezi egy átmeneti befogadótábor felépítését a kikötőt magába foglaló területen a Marokkóból illegálisan érkezett bevándorlók számára – közölte szombaton az RTVE spanyol közszolgálati média és más sajtóorgánumok.
HVG
HVG
MTI
A spanyol belügyminiszter magyarázatot kért a rendőrség vezetőjétől.
MTI
Helyi lakosok megakadályozták, hogy a Vöröskereszt munkatársai vizet és élelmet osszanak a migránsoknak, majd több sátort is felgyújtottak. Mindez órákkal azt követően történt, hogy migránsok kövekkel támadtak egy katonai járműre.
HVG
A rablás mindössze négy percig tartott. Villena kincseit, egy több mint 50 tárgyból álló aranygyűjteményt loptak el, melynek értékét 1,7 millió euróra becsülik.
HVG
Évszázadokon át Európa kapuja volt népek, birodalmak, kultúrák és hadseregek számára Gibraltár, amely ma a kontinens legjobban védett határzónája. Sokan aggódnak, hogy brit–spanyol határnyitással a júliusi ceutaihoz hasonló migránsroham éri el a Sziklát.
Vass Péter
A spanyol belügyminisztérium a múlt héten ötezerre becsülte azok számát, akik nem tértek vissza Marokkóba a tömeges határsértő akció után.
MTI
Az autóban négyen utaztak, a három túlélőt különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba szállították.
HVG
Az ország belügyi tárcája szerint a közösségi médiában felhívások jelentek meg egy újabb, augusztus 15-i tömeges határsértésre.
MTI
A baszk irodalom hírvivőjének tartják Bernardo Atxagát, aki jóval Spanyolországon túl is ismertté tette a varázslatos és egyedi Baszkföld egyszerre mitikus és reális világát.
Vass Péter
Pánikot keltett Madridban és több európai fővárosban, hogy a múlt héten afrikai migránsok tízezrei ostromolták meg Észak-Afrikában a Spanyolországhoz tartozó Ceutát, hogy bejussanak az EU-ba. De miért spanyol terület Ceuta és mi jöhet most?
Vass Péter
Egyetlen nap alatt több száz embert csíptek meg a portugál gályák.
HVG
Nem zárják ki azt sem, hogy manipulálták azok számát, akik látszólag tovább osztották az üzeneteket.
HVG
HVG
MTI
A közösségi médiában is rengeteg olyan videó terjed, amelyeken a Ceutába jutásra buzdítják az embereket.
HVG
Henrik Dahl szerint a spanyol miniszterelnök különutas Kína, a NATO és a migráció kérdésében is, mégis élvezi az EU nyújtotta előnyöket.
HVG
A maradványokon talált vágásnyomok a Homo antecessor nevű kihalt faj populációjának körében előforduló kannibalizmusra utalnak.
HVG
A július végi incidens után sok kiskorú maradt az utcákon. A helyi hatóságok mintegy 1100 kiskorú bevándorlóról gondoskodnak, az ellátórendszer elméleti kapacitása viszont 90 fő.
HVG