#Star Wars játék

Gécs Dániel Tech

Ha ilyen lesz az új Star Wars-film is, akkor nem biztos, hogy látni akarjuk

Óriási várakozás előzte meg, de végül csúfos kudarcra ítéltetett a két évvel ezelőtt csaknem fejlesztői baklövésként elkönyvelt Star Wars Battlefront. A Csillagok háborúja-tematikát ügyesen kamatoztatni próbáló játék hiánypótló darabként kezdte pályáját, ám az alapjaiban is foghíjasnak bizonyult koncepció miatt hamar felejthetővé vált. Most pedig úgy fest, hogy a múlt baljós árnya a legfrissebb részt sem kerüli el teljesen. A játékipar egyik legszomorúbb példája bontakozik ki előttünk, mikor az épkézláb ötletek hiányát még egy bődületes pénzmennyiséggel kitömött kiadó sem képes maradéktalanul pótolni.

Gécs Dániel Tech

Csináltak végre egy normális Star Wars-játékot – és még a nácikba is beleköthet

Világmegváltó újdonságok helyett folytatásokban és a fejlesztői kapkodásból lett hibák kiküszöbölésében látják a jövőt napjaink legnagyobb játékkiadói – talán így tudnánk összegezni az idei E3 szakkiállítás legfontosabb mondanivalóját. Az egyre nagyobb médiafigyelmet generáló játékshow persze most sem fukarkodott a meglepetésekkel, mutatjuk a legjobbakat.

Balogh Csaba Tech

Kipróbáltuk a legjobbnak ígérkező Star Wars-játékot

Kevés olyan alkalom van, amikor egy játék tesztelésébe úgy vág bele az ember, hogy már a telepítés előtt szinte biztos benne, hogy jót fog róla írni. És még kevesebb, amikor végül mégis rossz sül ki belőle. Kipróbáltuk a Star Wars univerzum új játékát, amiből éppen a játék hiányzik.

Újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini ellen

Újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini ellen

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

Soha nem látott videókat ígér Meghan Markle apja egy új dokumentumfilmben

Soha nem látott videókat ígér Meghan Markle apja egy új dokumentumfilmben

Milyen járvány? Tele volt a Copacabana a hétvégén

Milyen járvány? Tele volt a Copacabana a hétvégén

Kiszivárgott fotón az Asus játékosoknak szánt csúcsmobilja, a ROG Phone 4

Kiszivárgott fotón az Asus játékosoknak szánt csúcsmobilja, a ROG Phone 4

Kritikus méretű lehet az informatikushiány a következő években

Kritikus méretű lehet az informatikushiány a következő években

Egy ITM-es prezentáció alapján nem választható lehetőség a további egyetemek magánosítása

Egy ITM-es prezentáció alapján nem választható lehetőség a további egyetemek magánosítása

Von der Leyen és Lengyelország is Navalnij azonnali szabadon engedését követeli

Von der Leyen és Lengyelország is Navalnij azonnali szabadon engedését követeli

A címlapról ajánljuk