Szép bankjegyek? Ugyan, a svédek inkább eltörölnék
Hamarosan döntenek arról, hogy digitalizálják-e a készpénzt. A korona mellé jöhet az ekorona, amelynek nincs fizikai megjelenése.
Hamarosan döntenek arról, hogy digitalizálják-e a készpénzt. A korona mellé jöhet az ekorona, amelynek nincs fizikai megjelenése.
Míg Magyarországon már 1941-ben helyet cserélt a két forgalmi sáv közlekedése, a svédek 1967-ig elhúzták a dolgot.
Svédországban annyira bejött az első alkalmazott nélküli bolt, hogy a tulajdonos azt mondja, elterjesztené az egész országban.
A szekuláris Svédország menedékkérők iránti befogadókészségét dicsérte az aprócska helyi katolikus közösség és több ezer néző előtt celebrált miséjében Ferenc pápa kedden, Mindenszentek napján Malmöben.
A pápa hétfőn Svédországban elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait.
A második világháború idején sok ezer ember életét megmentő svéd diplomata 71 éve tűnt el Budapestről.
Hét évet kapott a 47 éves svéd férfi, aki 114 fiatal lányt használt ki az interneten keresztül 2010 és 2015 között. Ez minden idők legnagyobb hasonló jellegű visszaélése Svédországban.
Egy svéd kisfiú egyike annak az első négy gyermeknek, akik méhtranszplantáció után jöttek világra. Albin most kilenc hónapos, édesanyja, Emelie rákos betegsége miatt veszítette el a méhét, ezért édesanyja, Marie odaadta a sajátját. Unokája már abban fogant meg.
Svédország bírósághoz fordul, ha Magyarország nem tartja be a dublini előírásokat, és nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiket a magyar hatóságok regisztráltak elsőként az Európai Unióban – közölte Morgan Johansson svéd igazságügyi miniszter a brüsszeli EUObserver szerdai tudósítása szerint.
140 éves svédországi gyártás végére teszik ki a pontot, az Ericsson-termékek egyikét sem fogják már Svédországban gyártani.
Összeállt az Északi Front, a skandináv országok megválnának sok migránstól, akinek nem ítélték meg a menekültstátuszt. Még eljárást is indítottak Magyarország ellen, amiért nem fogadja vissza a rajtunk keresztül északra eljutó migránsokat. Évtizedek óta svéd hagyomány volt a menekültekkel szembeni humánus bánásmód. Mi történt?
Magyarország elleni skandináv egységfrontot alakítana Morgan Johansson svéd bevándorlási miniszter.
Az eset Göteborgban történt egy lakóház harmadik emeletén. A kisfiú egy ott lakó családhoz igyekezett, amikor felrobbant mellette egy kézigránát. A gyermek kórházba szállítása közben halt meg – adta hírül a svéd rendőrség.
Több mint száz autót gyújtottak fel az elmúlt hetekben Svédországban, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Megtámadott egy kapust a pályán egy fekete ruhás, álarcos szurkoló egy első osztályú mérkőzésen hétfőn a svédországi Jönköpingben, majd miután elfogták a tizenévest, azt mondta, pokolgépet helyezett el a nézőtéren, de a rendőrség nem talált semmi gyanúsat.
A svéd kormány 29 éves minisztere lemondott, miután a Dániát Svédországgal összekötő hídon megállították a rendőrök, és az alkoholszonda jelzett.
Bekéretik a stockholmi külügyminisztériumba jövő héten a magyar nagykövetet, mert Magyarország nem hajlandó fogadni Svédországból azokat a menedékkérőket, akiket itt regisztráltak - közölte a svéd kormány. Szijjártó Péter máris visszautasította a svéd bírálatot, és azt mondta, jelenleg az EU külső határának védelmével Magyarország védi Svédországot is.
A hatóságok ugyanis a következő három évben csak ideiglenes tartózkodási engedélyeket adhatnak ki a menekülteknek.
Elegük van abból, hogy senki sem mer nyíltan beszélni a szexről.