Lekínaiztak, majd megvertek egy japán egyetemistát Szegeden
Rasszista támadás áldozata lett egy japán diák Szegeden.
Rasszista támadás áldozata lett egy japán diák Szegeden.
Miskolcon haltak meg a legtöbben a járványban. Több száz olyan település van, ahol mindössze egy ember hunyt el.
Lassan két hónapja laknak, tanulnak és edzenek Magyarországon az Ukrajnából érkezett fiatal kajak-kenusok. A helyszínen jártunk.
Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át.
A változtatást a termékek dobozain is jelzik a gyártók.
A 210 tonnás szerkezetből mindössze hármat alkalmaznak Európában, ezek közül dolgozik most az egyik az ország déli részében.
Eddig egységesen 400 forint volt a kilométerdíj a városban.
A leggazdagabb magyar vállalkozók listáján előkelő helyen álló, eddig az építőiparban hasító vállalkozó vásárolta be magát egy agrárcégbe.
Erős napja van a külügyminiszternek: az ukrán nagykövet bekéretése után élesen bírálta az Európai Uniót is.
Több százan álltak ki a pedagógusok mellett: diákok, volt és leendő tanárok, tanárokat tanítók, és szülők.
A gépkocsi rendszáma alapján Ukrajnába van bejegyezve.
Szeged egyik elitgimnáziumának tanárai függesztették fel a tanítást, közel ötszáz öregdiák is kiállt volt pedagógusai mellett.
Nem tartott sokáig a 450 lóerős sportkombival az örömautózás.
Karikó Katalin kapja a Szegedért Alapítvány idei fődíját. A civil szervezet elismerését gálaműsoron adják át az 1879-es nagy árvíz évfordulóján, március 12-én.
Letartóztatás járt a rendhagyó randevúért.
Négy nemzetközi sztár és több mint kéttucat hazai fellépő nevét jelentette be a tervek szerint augusztus végén megtartandó SZIN.
Az ügyészség szerint a szegedi önkormányzati képviselő és társai céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
Kampányt nyitott a Fidesz korábbi erős embere.
Mostantól egy helyett két óránként megy végig egy járat Hódmezővásárhely és Szeged között, a többi időben pótlóbusz és pótlóvillamos jár, a csúcsforgalomban közlekedő sűrítő járatokat pedig nem indítják el.
A két férfit emberölés előkészületének bűntettével vádolják.