Vádat emeltek az elszabadult szegedi villamos ügyében
Vádat emeltek egy szegedi villamosvezető ellen, mert tavaly augusztusban "elszabadult" a járműve, amikor leszállt átállítani egy váltót – közölték a Csongrád Megyei Főügyészségtől hétfőn.
Vádat emeltek egy szegedi villamosvezető ellen, mert tavaly augusztusban "elszabadult" a járműve, amikor leszállt átállítani egy váltót – közölték a Csongrád Megyei Főügyészségtől hétfőn.
Három szerb embercsempészt ítélt gyorsított eljárásban egy-egy év, illetve tizenegy hónap végrehajtandó börtönbüntetésre a Szegedi Járásbíróság.
Gyorsított eljárásban két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta nem jogerősen a Szegedi Járásbíróság azt a földhivatali ügyintézőt, aki 50 ezer forintért jogosulatlanul adott ki adatokat az ingatlan-nyilvántartásból.
A 25 éves szegedi férfi rendszeresen mutogatta a nemi szervét a belvárosban és a 71-es buszon. A rendőrök elfogták, szeméremsértés gyanújával nyomoznak ellene.
Nagyon meglepődött az a szegedi férfi, aki egy szegedi panellakás fürdőszobájában egy "méretes” patkányt talált a vécécsészében – tudósít a Délmagyar.hu. Le is fotózta, majd olyan kegyetlen módon szabadult meg tőle, hogy a lap le sem merte írni.
Vádat emelhetnek Szegeden egy 51 éves férfi ellen, mert engedély nélkül végzett fogorvosi és fogtechnikai tevékenységet.
A 37 éves budapesti férfi öngyilkosságot próbált elkövetni a dorozsmai sportpályánál, közben sebezte meg magát többször is a késsel. Ez után elájult vagy elaludt, halálát pedig kihűlés okozta – állapította meg a rendőrség a szakértői vélemények alapján, bár először még gyilkosságra gyanakodtak.
Beteghordók helyett csőpostával küldik a vérmintákat a következő hónaptól egyik helyről a másikra a szegedi klinikákon. Így szeretnék felgyorsítani azok elemzését. A kémcsövek egy perc alatt odaérhetnek majd a vizsgálóhelyre – írja a Délmagyarország.
A Facebookon tette közzé egy orvosi eszközökkel foglalkozó cég vezetője, hogy egy újszülött szállító rendszerrel ajándékozza meg a bevásárlókocsis gyerekszállításáról hírhedté vált szegedi klinikát.
Jelentkezett a Facebookon az az orvos, aki a szegedi kórházban bevezette a beteg gyerekek bevásárlókocsikban való szállítását.
Az utolsó szög is elkelt a szegedi Baumax áruházban, és a bejáratra kiírták, hogy „nem folytatnak kereskedelmi tevékenységet" – írja a Délmagyarország. Már csak a berendezést lehet megvenni, akinek kellenek a polcok, viheti. Bútoráruház lesz a Baumax helyén, de nem tudni, mikor nyitják meg.
A budapesti Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet munkatársának holttestét találták meg kedden a kiskundorozsmai focipálya mellett – írja a Délmagyar.hu. A lap szerint a 37 éves férfi kézbesítőként dolgozott. A rendőrség szerint Szeged és Budapesten is nyomoznak a gyilkosság ügyében.
Egy 37 éves budapesti férfi holttestét találták meg a szeged-kiskundorozsmai sportpálya melletti füves területen – közölte a rendőrség. Már azt is kiderítették, hogy az illető gyilkosság áldozata elett. A férfinek elvágták a torkát és szíven szúrták. Amikor megtalálták, csak egy cipő volt rajta.
A szegedi gyerekklinikán nem használhatóak a felnőtt ágyak, a speciális gyerekszállító eszközök alig vannak forgalomban, ezért fertőtlenített bevásárlókocsikban tolják át a kisgyerekeket egyik épületrészből a másikba.
Megváltoztatná a szegedi Ságvári Endre Gimnázium nevét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A csendőrök által 1944-ben tűzharcban agyonlőtt Ságvári Endre ugyanis a történészek szerint, részt vett a kommunista diktatúra megalapozásában, ezért a Magyar Tudományos Akadémia szerint nem ajánlott intézményt elnevezni az egykori antifasiszta ellenállóról. Az intézmény diákjai tiltakozásba kezdtek.
A Szegedi Járásbíróság 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy új-zélandi állampolgárságú vízilabdázót nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt – közölte a Szegedi Törvényszék kedden.
A szegedi vasútállomás vécéjében hagyott valaki egy kiskutyát. Dobozban volt a fekete színű kölyök, valószínűleg így szabadultak meg tőle. Vasúti dolgozók találtak rá, akik szóltak az állatvédőknek.
Két szatírt is elfogtak Szegeden, de egy férfit – aki egy egyetemi épületben végzett önkielégítést – még keresnek.
Hetek óta szatír tartja félelemben az egyetemista lányokat Szegeden. A férfi feltűnt már a bölcsészkar folyosóján, az egyik mosdóban, sőt, az egyik szemtanú szerint a folyosó közepén is végzett önkielégítést – írja a Délmagyarország.
Drogkereskedelemmel gyanúsítanak a szegedi rendőrök három férfit és egy nőt. Herbált árultak, amitől egy férfi olyan súlyos állapotba került, hogy azóta is kórházban kezelik.