Új Tisza-híd is szerepel a kormány tervei között
Egy november végi kormányhatározatban már szerepel egy vegyes forgalmú új Tisza-híd terve, de az NFM közlése szerint egyelőre a szegedi önkormányzatra várnak az ügyben.
Egy november végi kormányhatározatban már szerepel egy vegyes forgalmú új Tisza-híd terve, de az NFM közlése szerint egyelőre a szegedi önkormányzatra várnak az ügyben.
A 2010-es ügy most jutott el a vádemelésig. Az orvos megvizsgálta a beteget, és úgy döntött, nincs szükség műtétre, de további vizsgálatokat írt elő, majd anélkül távozott a kórházból, hogy megvárta volna a laboreredményeket vagy érdeklődött volna a sértett állapota felől.
Lopott kerékpáron próbált Nyugat-Európába jutni két szíriai határsértő, a férfiakat Szegeden fogták el – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy idős férfi hétfő délelőtt Szegeden.
Marihuánaültetvényt találtak a rendőrök egy szegedi házban, a kendernövényeket termesztő két férfit elfogták.
Holttestet talált egy kutyasétáltató szerda reggel az újszegedi Kállay Ligetben. A rendőrség kizárja az idegenkezűséget. Nem hivatalos információk szerint egy zavart férfi holttestét találták meg, aki múlt vasárnap tűnt el.
Összesen 11 méter magas és hét mázsát nyom az a dorozsmai ezüstfenyő, amelyet a szegedi Klauzál téren állítottak fel. Kedd reggel vágták ki, ez lesz idén a város karácsonyfája – írja a Délmagyarország.
Ammóniatartalmú hűtőgázvezeték rongálódott meg hétfő délután a Pick Szeged Szabadkai úti üzemében. A kárelhárítás ideje alatt a közeli óvodában 14 gyereket nem engedtek ki az épületből. Egy munkás könnyebb sérülést szenvedett – írja a Délmagyarország.
Vasárnap óta keresik a Szegedről eltűnt Hannauer Gábort, aki családja szerint zavart, de nem veszélyes, így aki találkozik vele, próbálja megállítani.
Szatymaznál egy személyautó hátulját kapta telibe a Szegedről Budapestre tartó InterCity szerdán. A balesetben a személyautó vezetője megsérült, kórházba vitték.
Összesen 92 bűncselekmény elkövetése miatt javasol vádemelést a rendőrség egy 16 éves szegedi fiú ellen.
A szervezeti és személyi átalakítások célja, hogy a városi közszolgáltatások zömét nyújtó cégek átláthatóan, hatékonyan működjenek.
Ár-érték arányban a világ legjobb úti céljai közé került Szeged. A Trivago TOP 100-as listáján a Tisza-parti város az ötödik.
Az alternatív iskoláknak akár a fele is lehúzhatja a rolót, ha nem módosítják a jövő évi költségvetés vonatkozó sorát. A negyedével csökkentett bértámogatás mellett ugyanis képtelenek lesznek tovább működni. A gyerekek közül pedig épp a hátrányos helyzetűek kerülnek a legrosszabb helyzetbe, hiszen az érintett családoktól nem lehet anyagi hozzájárulást kérni, így könnyen kieshetnek az oktatási rendszerből.
A sportcélra fordítható társaságiadó-kedvezményekből építene stadiont a Szeged-Csanádi egyházmegye. A Videoton FC tulajdonosa, Orbán Viktor bizalmasa is tagja az egyházmegye gazdasági tanácsának, és mivel Garancsi István újonnan vásárolt cége volt az FTC-stadion kivitelezője is, a Market Zrt. fel is építhetné Szegeden az új stadiont – még ha NB1-es csapata jelenleg nincs is a városnak.
Szegeden a keddi tüntetés után sem lanyhult a felháborodás, annak ellenére, hogy Orbán bejelentette, elhalasztják a netadó bevezetését. Péntek este a város központi terén ismét majdnem másfél ezren gyűltek össze. A netadón túl a diktatórikus kormányzást, a gazdaság szétzilálását és a homályos ügyleteket rótták fel. A Széchenyi téren beszélt a tömeghez nyugdíjas tanár, fiatal közgazdász, középkorú biológus is.
A szegedi főrabbi nem érti, hogy Lázár János a szegedi zsinagóga felújításának elhúzódásával kapcsolatban miért a zsidó vezetőket teszi felelőssé.
Matricával és chippel azonosítják a kukákat Szegeden, így próbálják kiszűrni a nemfizetőket. A városban évente 3-4 százalékkal több szemét termelődik, a fizető ügyfelek száma viszont csökken – írja a Délmagyarország.
A málladozó épület felújítása kétmiliárd forintba, de még az életveszélyes megszüntetése is 300-400 millió forintba kerülne. Inkább bezárják.
Rövid volt az internetadó elleni szegedi tüntetés, de sokan mentek el, a rendőrségre bejelentett tervezett útvonalat is módosítani kellett emiatt. Ellentüntetők is megjelentek a helyszínül hirdetett Fidesz székház előtt.