Rendszeresen verhette idős édesanyját egy szegedi férfi
A gyanú szerint rendszeresen megverte idős édesanyját egy szegedi férfi, akit őrizetbe vettek a rendőrök – közölték hétfőn.
A gyanú szerint rendszeresen megverte idős édesanyját egy szegedi férfi, akit őrizetbe vettek a rendőrök – közölték hétfőn.
Elkapták a rendőrök azt a 49 éves férfit, aki az utcán rúgta hasba saját kisgyerekét szombaton Szegeden. Testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki, de tagadta, hogy bántotta volna a fiát. A rendőrség értesíti az illetékes hatóságokat, hogy tegyék meg a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket – írja a Délmagyar.hu.
Halálra gázolt egy személyautó egy gyalogost Szegednél. A baleset miatt a Sándorfalvára vezető út egyik sávját lezárták.
Csütörtök reggel történt a gázolás, a biciklisnek elsőbbsége volt, de az autós nem adta meg. Miután elütötte, még el is hajtott a helyszínről.
Nem az az igazán durva kérdés, hogy mi van a hajléktalannal, hanem az, hogy mi van azzal a rengeteg emberrel, akinek a munkájára már egyáltalán nincs szükség – véli Szilasi László, aki szerint ma a nemzeti hovatartozás egyik legfontosabb eleme a társadalombiztosítás. Az írónak a napokban jelent meg legújabb regénye, a szegedi hajléktalanokról szóló A harmadik híd. Interjú.
Jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte szerdán a Szegedi Járásbíróság azt a görög sofőrt, aki járművével február 3-án az M5-ös autópályán elsodort két rendőrt. A bíróság az 53 éves férfit öt évre kiutasította Magyarországról és két évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. A sofőrt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.
Kövér László szerint a most ellenzékben politizálók minden sínt felbontanának, amelyeket a kormány az elmúlt négy évben lefektetett: az oktatás, a családok, a vidék területein megvalósított reformok megsemmisülnének.
Névadó támogatóra talált egy sportszergyártó cégben, és a bajnokság végéig Diapolo Szeged VE-ként szerepel a szegedi férfi vízilabdacsapat az ob I-ben.
A fiú pénzt követelt a nőtől, de ő ezt megtagadta. A fiú több alkalommal megütötte, és nem engedte kijönni a szobából.
Súlyosan megsérült egy idős asszony, akit elütött a villamos szerdán délután Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Úgy tűnik, hogy a politikai (ir)racionalitás áldozatává válik az európai Armel Operaverseny szegedi rendezvénye – írja a SzegedCafé.
Elindult a több mint száz szegedi busz-, villamos- és trolibuszmegállóban kialakított utastájékoztató-rendszer tesztüzeme.
Dér Veronikát a róla készült, elhíresült videó után többen megvádolták, hogy igazából nem is vak.
Ha felkérik újra indul Szeged polgármesteri posztjáért a jelenlegi városvezető, Botka László.
Bár a Fidesz-kormány késlekedése miatt kétéves csúszással, de végre elkezdődött a lézerközpont építése, amely új fejezetet nyithat Szeged életében – mondta Botka László polgármester annak apropóján, hogy csütörtökön tartották a központ ünnepélyes alapkőletételét.
Lakástűzben életveszélyesen megsérült egy férfi Szegeden.
Dideregnek Szegeden abban a Retek utcai panellakásban, amely alatt tűz volt múlt szerdán. Egy 32 éves férfi felgyújtotta a függönyt, mert szomorú lett a rádióban hallott zenétől. Felső szomszédai napokig áram nélkül voltak, berepedeztek a falaik, most pedig fáznak. A kiégett lakás ablakát csak fóliával takarták le ugyanis, amelyet feltépett a szél, így a téli hideg alulról hűti a balszerencsés szomszéd lakását – írja a Délmagyarország.
Az önkormányzat a belvárosi árvízvédelmi rendszer rekonstrukciójára 1,5 milliárd forintos uniós támogatást nyert el, amelyet 317 millió forintnyi saját forrással egészített ki. Az építkezés az Árvízi emlékmű és a Bertalan híd között zajlik majd.
Egy ember füstmérgezés gyanújával kórházba került, miután kigyulladt a lakása szerda kora délután Szegeden – tudatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Példakép Alapítvány által létrehozott díjat – amelyért ötven fiatal vállalkozó versenyzett – a génterápiás vizsgálatokat végző, gyógyíthatatlan betegségekre ellenszert kereső Letoha Tamás szegedi kutatóorvos vehette át.