Mindent megtesz a MÁV, hogy megtérüljön a 10 milliárdos kár a Volánbusz-ügyben
A vasúttársaság szerint ők megtették a szükséges jogi lépéseket, és felmondták az érintett szerződéseket, illetve felfüggesztették a kifizetéseket.
A vasúttársaság szerint ők megtették a szükséges jogi lépéseket, és felmondták az érintett szerződéseket, illetve felfüggesztették a kifizetéseket.
MTI
A döntésről a törvényszék péntekre ígért részletes tájékoztatást.
HVG
A bíróság szerint a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés bűnügyi felügyelet alkalmazásával is elkerülhető lenne, de a bizonyítási eljárás sértetlensége miatt szükséges volt a terheltek letartóztatása.
HVG
Az Indotek Group szerint a milliárdos az eljárásban végig a hatóságok rendelkezésére állt, és együttműködött velük.
MTI
MTI
HVG
Szivek Norbert az üzleti világ minden csínját-bínját kitanulta, tehát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő élén akár az ország javára is fordíthatta volna a tudását, ám a nyomozó hatóságok gyanúja szerint aktívan közreműködött abban, hogy az állami Volán-társaságokat kifosszák, és a pénzből az Orbán-kormányhoz közel állók gazdagodjanak. Portré.
Bár a hírek eddig üzletemberek, Jellinek Dániel, Szivek Norbert és Komonczi Zsolt meggyanúsításáról szóltak, amit múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda jelentett be, kedden már a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be három ember őrizetbe vételéről ugyancsak a Volánbusz-üggyel összefüggésben. A nyomozás több szálon fut, és Seszták Miklós kereszténydemokrata képviselő is gyanúsított lehet.
Remélik, a vizsgálat is hasonló következtetésre jut.
HVG
Kérdés, miért a Központi Nyomozó Főügyészség csapott le a két üzletemberre, miért nem az NNI. A válasz az lehet, hogy Jellinekék ügye összekapcsolódott az egyre terebélyesedő óbudai vesztegetési botránnyal.
A gyanúsítottak nevét nem árulták el. A miniszterelnök a parlamentben délelőtt arról beszélt, előállították Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet.
HVG
Kerestük a hatóságokat és az Indotek csoportot is, de egyelőre egyik helyről sem kaptunk választ.
HVG
A Kontroll szerint idézést kapott Jellinek Dániel milliárdos is.
HVG
Sydney előkelő negyedében készül luxuslakások építésére Komonczi Zsolt, aki eredetileg közösen birtokolta és fejlesztette a Hotel Dorotheát Tiborcz Istvánnal a pesti belvárosban. Ahogy az itthon már megszokott, az üzletember ausztráliai cégeinél sem mindig látszik, hogy ki a végső tulajdonos.
Hatósági lezárásra figyelmezteti a gyanútlan kirándulókat egy hangszóró a népszerű budai kilátóhelyen, ugyanakkor az érintett hatóságok szerint nincs lezárva a terület.
HVG
A tragikus hirtelenséggel elhunyt TritonLife-vezér valóban a legnagyobb részvényese és a meghatározó irányítója volt a magánegészségügyi szolgáltatónak, de úgy tűnik, pénzügyi szempontból már ennél a vállalatnál is a kormányhoz közel álló szereplők dominálnak, akik a profitot is elviszik.
Az egykori szépségét még romos állapotban is megmutató szanatórium elővédelem alatt áll, mégis bontani kezdték. "Talán tanulnak annyit a történtekből az ingatlanbefektetők, hogy mostantól be kell tartani a szabályokat" - közölte a polgármester.
hvg.hu
Elővédelem alatt áll, mégis bontani kezdték a Tündérhegyi Pszichiátria épületét a XII. kerület polgármestere szerint.
hvg.hu
A mostani cégalapítás a Vörösmarty tér melletti volt Mahart-székház átépítéséhez kapcsolódhat.
HVG
A beruházás esélyes adókedvezményre is.
HVG
Kiderült, van még ott annyi zöld, hogy egy 54 lakásos komplexum elférjen rá.
hvg.hu