#Szlovákia


Bugár Béla a Híd-Most sikeréről
 

Bugár Béla a Híd-Most sikeréről

A Híd-Most pártban öt hónappal ezelőtt is benne volt a nyolc százalék, miközben az azért nem volt biztos, hogy el is tudják érni ezt az eredményt. De "a választók okosabbak voltak, mint egyes politikusok" - mondta Bugár Béla, a szlovákiai párt elnöke a Duna Televíziónak adott interjújában vasárnap.

MTI MTI

Németh: Budapest nyitott a párbeszédre Szlovákiával
 

Németh: Budapest nyitott a párbeszédre Szlovákiával

A magyar kormány nyitott a párbeszédre a szombati szlovákiai választások után megalakuló jobbközép koalícióval, és sajnálja az MKP kisesését a szlovák parlamentből - nyilatkozta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek a szlovákiai választásokat értékelve.

MTI MTI



Semjén örült volna, ha az MKP bekerül
 

Semjén örült volna, ha az MKP bekerül

Teljesen átrendeződött a szlovákiai politikai mező, de a magyar kormány üdvözli azt, hogy várhatóan a jobbközép fog kormányt alakítani, és azt is, hogy a Híd-Most párt bekerült a törvényhozásba - értékelte a szlovák választás eredményét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap az MTI-nek.

MTI MTI

Nem kerül be a pozsonyi parlamentbe az MKP
 

Nem kerül be a pozsonyi parlamentbe az MKP

A szavazókörök 99 százalékának összeszámlálása után kiderült: csak a Bugár Béla irányította Híd-Most tömörülés került be a szlovák parlamentbe a magyar pártok közül. A hír nyomán az MKP elnöksége bejelentette lemondását.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Fico nyert, de ellenzéke kormányt alakíthat
 

Fico nyert, de ellenzéke kormányt alakíthat

Robert Fico eddigi miniszterelnök pártja, a Smer nyerte a szlovákiai választást, de az ellenzék került többségbe. Bár Fico szeretne kormányt alakítani, és az államfő megbízást is ad neki, ez aligha sikerül, mert az oppozíció összefogott, és azt nyilatkozta: nem tárgyalnak a jelenlegi kományfővel. Így várhatóan ellenzéki kormány alakul majd, feltehetően a Bugár Béla vezette Híd-Most párt részvételével. Ugyanakkor a másik magyar párt, az MKP kibukott a pozsonyi parlamentből, vezetősége pedig már le is mondott.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI








Az árvíz miatt drágább lesz a élelmiszer Szlovákiában
 

Az árvíz miatt drágább lesz a élelmiszer Szlovákiában

Az ár- és belvizek több mint 180 ezer hektáron tették tönkre a termést Szlovákiában, az elmúlt hetek katasztrofális időjárását az élelmiszerek drágulásán keresztül mindenki pénztárcája megsínyli - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán. A lap szerint az előzetes becslések szerint drágább lehet a kenyér, a liszt, az olaj, a krumpli, valamint több zöldség- és gyümölcsféle is.

MTI MTI

Csökken Fico népszerűsége
 

Csökken Fico népszerűsége

Csökkenőben van Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő népszerűsége, derül ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amelyet az Új Szó című pozsonyi napilap ismertetett kedden, négy nappal a parlamenti választások előtt.

MTI MTI

 

"Ha elül a vihar, Magyarországnak és Szlovákiának számot kell vetnie"

A régi EU-tagállamok a kettős állampolgárság kapcsán kiújult szlovák-magyar konfliktussal ízelítőt kaphatnak abból, milyen ellentéteket hozhatnak magukkal az uniós csatlakozásra áhítozó nyugat-balkáni országok - véli Kai-Olaf Lang politológus, a berlini Stiftung Wissenschaft und Politik (SWP) kelet-európai országokkal és EU-integrációval foglalkozó kutatója. Szerinte egy lehetséges "kiegyezéshez" Magyarországnak és Szlovákiának számot kellene vetnie közös érdekeivel. Interjú.

hvg.hu hvg.hu