#Szlovákia


Tömeges leépítések: 36 ezren veszthetik el állásukat Szlovákiában
 

Tömeges leépítések: 36 ezren veszthetik el állásukat Szlovákiában

Szlovákiában a gazdasági válság okozta tömeges elbocsátások miatt idén csaknem 36 ezer munkahely került veszélybe, és az első félévben ilyen módon már több mint 15 ezren el is vesztették a munkájukat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken, a gazdasági tárca elemzését idézve.

MTI MTI

Mégsem oszlatható fel a szlovák neonáci szervezet
 

Mégsem oszlatható fel a szlovák neonáci szervezet

Érvénytelenítette a Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitost) nevű szervezet feloszlatásáról tavaly novemberben hozott belügyminisztériumi döntést a szlovák legfelsőbb bíróság, s az ügyet visszaadta a minisztériumnak - közölte Peter Préti, a szlovák legfelsőbb bíróság illetékese szerdán Pozsonyban.

MTI MTI

Keményen kritikusak a szlovák lapok a nyelvtörvénnyel
 

Keményen kritikusak a szlovák lapok a nyelvtörvénnyel

Amiként azt "A gettó törvényesítése" vagy az "Állami zaklatás" kommentárcímek is jelzik, nagyon kritikus hangnemben ír a szerdai szlovákiai sajtó az államnyelvtörvény elfogadott módosításáról. A Sme szerint értelmetlen és leginkább megalkotóinak lelkiállapotáról árulkodik.

MTI MTI


Szlovákiában 11,39 százalékra emelkedett a munkanélküliség
 

Szlovákiában 11,39 százalékra emelkedett a munkanélküliség

Szlovákiában májusban 11,39 százalékra emelkedett a munkanélküliség, közölték a munka, szociális és családi ügyek központjában pénteken Pozsonyban. Legutóbb 2006. márciusban, a nagy külföldi autógyárak teljes beindítása előtt volt ilyen nagy a munkanélküliség Szlovákiában.

MTI MTI

Duraynak bocsánatot kell kérnie Slotáéktól
 

Duraynak bocsánatot kell kérnie Slotáéktól

Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnökének írásban bocsánatot kell kérnie a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS) egy, a szlovák pártot illető, sértőnek minősített kijelentése miatt. Az első fokon megítélt anyagi kártérítést azonban a fellebbviteli bíróság csütörtökön Pozsonyban elutasította.

MTI MTI





Távozik a szlovák kormány romaügyi megbízottja
 

Távozik a szlovák kormány romaügyi megbízottja

Lemondott tisztségéről szerdán a szlovák kormány romaügyi megbízottja. Dusan Caplovic kormányfő-helyettes azután szólította fel távozásra Anina Botosovát, hogy egyes roma szervezetek szerint felelőtlenül bánt a támogatásukra szánt állami pénzekkel, illetve az összegből saját magának is juttatott több tízezer eurót.

MTI MTI


Új pártot alapítanak az MKP-ból kilépők
 

Új pártot alapítanak az MKP-ból kilépők

Híd néven új párt megalakulását jelentette be kedden Pozsonyban Bugár Béla azoknak a képviselőknek a nevében, akik a napokban kiléptek a Magyar Koalíció Pártjából, mert nem értenek egyet a vezetés politikai stílusával.

MTI MTI



Az MKP nem ad hálát Gasparovicért
 

Az MKP nem ad hálát Gasparovicért

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem vesz részt az áprilisban újraválasztott szlovák köztársasági elnök beiktatási ünnepségének nem hivatalos részén, tiltakozásul Ivan Gasparovic magyarellenes kijelentései és állásfoglalásai miatt - jelentette be Csáky Pál, az MKP elnöke.

MTI MTI

A szlovák gazdaság 2009-ben recessziós évet zár
 

A szlovák gazdaság 2009-ben recessziós évet zár

Szlovákia az idei évre 3 és fél százalékot meghaladó csökkenést vár hazai össztermékében (GDP). A hivatalos előrejelzést a szlovák statisztikai hivatal adta ki szerdán, azt követően, hogy a szlovák GDP az első negyedévben 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől.

MTI MTI


Slota kitiltaná Orbán Viktort Szlovákiából
 

Slota kitiltaná Orbán Viktort Szlovákiából

Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.

MTI MTI