Újszerű bérlakás-program indult Szombathelyen
A lakásukat kiadó tulajdonosoktól venne bérbe lakást a szombathelyi önkormányzat, mivel az önkormányzati bérlakásra sokan állnak sorba, miközben több száz magánlakás áll üresen a városban.
A lakásukat kiadó tulajdonosoktól venne bérbe lakást a szombathelyi önkormányzat, mivel az önkormányzati bérlakásra sokan állnak sorba, miközben több száz magánlakás áll üresen a városban.
Sajtótájékoztatót tartott a szocialisták szombathelyi képviselője, Czeglédi Csaba arról a nyomozásról, amelyet egy interneten megjelent videó nyomán indított a rendőrség. A videón látszólag kábítószert fogyaszt egy, a város alpolgármesterére hasonlító férfi.
Letépte a keresztet a viharos szél a szombathelyi Szent Erzsébet katolikus templom tetejéről - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Megszökött a szombathelyi kórházból egy férfi, aki megsérült egy karambolban, előtte pedig részt vett egy szórakozóhelyi verekedésbe. Társára rendőrök vigyáznak a kórházban.
A honvédelmi miniszter egy hulladékgazdálkodási projekt alapkövét tette le Szombathelyen. Azt mondta, a szemétszállításnak is nonprofittá kell válnia a jövőben.
Defibrillátort adtak át a szombathelyi vasútállomáson szerdán. A GYSEV kétmillió forintból öt félautomata defibrillátort vásárolt, amelyeket a nagyobb forgalmú vasútállomásokon, Sopronban, Szombathelyen, Csornán, Körmenden, és a cég vezérigazgatóságának épületében helyeznek el.
A konténerszállító Szombathelyen szorult be. A tűzoltók és a vasúttársaság emberei együtt dolgoznak a helyszínen, a vasúti közlekedés is állt egy rövid ideig.
Zajlik a tűzvizsgálat, de egyelőre nem tudni, mi okozhatta azt a tüzet, ami kedden későn este keletkezett egy szombathelyi üzemcsarnokban - közölte Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán.
Robbanás, majd tűz keletkezett egy szombathelyi bádogosüzem egyik csarnokában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján kedden késő este. Személyi sérülés nem történt.
A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, a kormányzat pedig biztosítani kívánja az ehhez szükséges infrastruktúrát és humánerőforrást - mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.
Egy ember súlyosan, hárman könnyebben megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött Szombathely és Sé között szerda este.
A szombathelyi zsidó közösség egyhangú szavazat alapján lemond a Civil Alap támogatásáról – áll hétfőn kiadott közleményükben.
Tegnap késő éjjel is dolgoztak a tűzoltók annak a kétszintes lakóháznak az oltásán, amelynek tetőszerkezete és padlástere csütörtök este gyulladt ki Szombathelyen a Győrffy István utcában – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki a szombathelyi alpolgármestert.
Nem jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön azt a három embert, akik kétszer is kiraboltak egy valutaváltással foglalkozó férfit Szombathelyen. A bíróság kétrendbeli rablásban és kétrendbeli testi sértésben mondta ki bűnösnek őket: az elsőrendű vádlottra tíz év, a másodrendűre hét év, a harmadrendűre, mint visszaesőre kilenc év fegyházbüntetést szabott ki.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki baltával fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot Szombathelyen.
Részegen azon veszett össze egy férfi és egy női kosaras, hogy kinek tört el többször az ujja. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz. Will Tamás lemondott a Falco csapatkapitányi posztjáról.
A szombathelyi ételosztás egyik igénylője szerint elkérték az adatait, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője azonban azt mondja: nem történt visszaélés. Csak azoknak küldtek a szombati ételosztásról levelet, akik korábban hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Az említett nő nem volt regisztrálva, ezért kérték tőle az adatait – számolt be a Magyar Nemzet.
Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat a szombathelyi Markusovszky kórházban.
Helyreállt a távhőszolgáltatás Szombathelyen, az Oladi lakótelepen szerdán kora délutánra, miután a szolgáltató szakemberei kijavították a vezeték hibáját - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője