Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A lakásukat kiadó tulajdonosoktól venne bérbe lakást a szombathelyi önkormányzat, mivel az önkormányzati bérlakásra sokan állnak sorba, miközben több száz magánlakás áll üresen a városban.
Szociális lakásügynökség elnevezéssel kísérleti programot indított el Szombathely önkormányzata, az idei évre erre a célra 27 millió forintot különítettek el – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A Városkutatás Kft. és a Habitat for Humanity Magyarország által kidolgozott közösségi bérlakásrendszer-modell lényege, hogy a tulajdonosoktól az önkormányzat bérelné az ingatlant, a piaci árnál mintegy tíz százalékkal olcsóbban. Ezért cserébe a helyhatóság egyrészt átvállalná a nemfizetés kockázatát, másrészt a közüzemi díjakat és a lakbért is beszedné, majd kifizetné a bérbe adó lakástulajdonosoknak. A szerződés időtartama 36 hónap.
Puskás Tivadar, a város polgármestere szerint, ha sikerül a tervezett ütemet tartani, akkor július elején próbajelleggel, várhatóan 30 lakással elindulhat a program és a hozzá kapcsolódó információs kampány.
A városvezető a lapnak elmondta, a segítő szándék vezérelte az önkormányzatot; a felmérések szerint több mint háromszáz család vár önkormányzati bérlakásra, miközben Szombathelyen kétszáz magántulajdonban lévő lakás áll üresen.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.