Magyarországon rendezik a belarusz futballválogatott Eb-selejtezőit
A belarusz válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban június 16-án Izraelt, három nappal később pedig Koszovót fogadja.
A belarusz válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban június 16-án Izraelt, három nappal később pedig Koszovót fogadja.
1-1 lett az örökrangadó a Megyeri úton – az UTE a 93. percben egyenlített.
A Ferencváros trénere azon háborodott fel, hogy csapatának a mérkőzésnek otthont adó stadion egy eldugott helyiségében kellett öltöznie.
A szombati Vasas-Haladást el is kellett halasztani a gikszer miatt.
A Szusza Ferenc Stadion szombaton bekrepált világítását 110 millióért korszerűsítették.
Először csak néhány reflektor aludt ki, majd az összes, a játékosokat öltözőbe terelte a játékvezető.
Urbán Flórián és Curtis jelenlétében több száz szurkoló tüntetett a klub régi címeréért a Szusza Ferenc Stadionnál.
"Na most húzzatok a ***-ba!" – üzente a Facebookon a híresen nagy Vasas-drukker Schiffer András, mivel jelenleg a XIII. kerületi csapat otthona is a Szusza Ferenc Stadion – mindkét csapat licenckérelmét elutasította az MLSZ.
Az FTC német edzője szerint libalegelőn játszották a szombati meccsüket Újpesten, más edzők pedig a paksi, a mezőkövesdi és a Puskás Akadémia gyepszőnyegét kritizálták.
Már csak a Magyar Labdarúgó-szövetség és a hatóságok engedélyeire van szükség, és újra a Megyeri úton játszhat az Újpest.
A használatbavételi engedélyig az Újpest Kecskeméten játszik.
Megtörtént a hatósági bejárás a Megyeri úti stadionban, és a nehezen alakuló felújítás után el is hasalt a létesítmény az ellenőrzésen. Az ÁNTSZ, a mentők, a rendőrség és a katasztrófavédelem nem adta áldását.
Újpesti belháborúhoz vezet, hogy jó ideje késik a Szusza Ferenc Stadion átadása. Az ügy miatt az Újpest FC és az UTE ment egymásnak – olvasható a Magyar Nemzetben.
Az NSK szerint a klub alaptalanul állítja azt, hogy problémák vannak a stadion felújításával.
A svájci Basel 2-1-re verte a lilákat Budapesten.
Ciprus és Írország ellen is játszik Marco Rossi csapata, a jegyeket szerdán kezdik árusítani a több mint tízezer fős Szusza Ferenc Stadionba.
A magyar foci egyik legpatinásabb rangadóját a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének minősége miatt kellett elhalasztani.
A Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege nem megfelelő a játékra és sérülésveszélyes.
Az Újpest FC nem tudott megállapodni az UTE-val, a Vasas viszont igen, ezért az újpestiek Kecskeméten játszhatnak, a Vasas pedig Újpesten.