Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A használatbavételi engedélyig az Újpest Kecskeméten játszik.
A használatbavételi engedély hiányzik ahhoz, hogy az Újpest FC labdarúgócsapata visszatérhessen a Szusza Ferenc Stadionba, így jelen állás szerint tavaszi hazai mérkőzéseit is Kecskeméten játssza majd.
Gyarmati Eszter, a klub ügyvezető igazgatója az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden arról beszélt, hogy a Nemzeti Sportközpontok tájékoztatása szerint a műszaki átadás már megtörtént az arénában. "Jelenleg a használatbavételi engedély kiadása folyamatban van" – mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a sajtóban megjelent korábbi információkkal ellentétben nem a klub által leszerelt kamerarendszer hiánya miatt csúszik az engedély kiadása. "Azokat azért szereltük le részben, hogy az építési területen ne legyenek szennyeződésnek kitéve."
Gyarmati azt a sajtóhírt, miszerint előfordulhat, hogy a Vasas hamarabb játszhat majd a Szusza Ferenc Stadionban az Újpestnél, nem cáfolta. "Ez abban az esetben fordulhat elő, ha a Vasas hamarabb tud megállapodni az UTE-val és az NSK-val, mint mi" – jegyezte meg. "Ez azért lehet, mert egy mérkőzésre bérbe venni egy stadiont teljesen más, sokkal egyszerűbb jogviszonyt feltételez, mint hosszú távra megállapodni az UTE-val és a kijelölt vagyonkezelővel."
Az ügyvezető ezzel kapcsolatban jelezte, ők nemcsak a stadiont, hanem a hozzá tartozó létesítményeket, épületeket is szeretnék használni. Elmondása szerint Őze István, az UTE elnöke egyszer már hajlott erre, s volt erről egy szándéknyilatkozata, ám később meggondolta magát. Az Újpest FC viszont ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a többi helyiséget is, mert a vezetés szerint az együttesnek szüksége van minderre a minőségi munkához.
Gyarmati Eszter szerint az Újpest FC-nek egyértelműen az az érdeke, hogy visszatérhessen a stadionba, s készek megkötni erről a megállapodást. Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, s további büféhelyiségek épültek.
Az Újpest FC az OTP Bank Ligában a hatodik helyről várja a tavaszi rajtot, s versenyben van még a Magyar Kupában is. Ez utóbbiban a döntőbe jutás a csapat célja Gyarmati Eszter szerint.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.