Kenyérvágó késsel zavarták el a bicskás rablót
Kenyérvágó késsel zavarta el egy fehérvári kis közért alkalmazottja azt a férfit, aki szerda este, bicskával akarta kirabolni az üzletet.
Kenyérvágó késsel zavarta el egy fehérvári kis közért alkalmazottja azt a férfit, aki szerda este, bicskával akarta kirabolni az üzletet.
Kilencen pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. Ha a pályázat eredményes lesz, augusztustól lehet új vezetője a teátrumnak.
Az Alba Volán Zrt. vezetése és Székesfehérvár jegyzője is határozottan cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint leállnak a helyi buszjáratok szeptember 1-jén Fejér megye székhelyén. A társaság közgyűlése azonban valóban döntött a jelenlegi szerződés esetleges felmondásáról.
Összeütközött egy autó és egy nyergesvontató hétfő délelőtt Székesfehérváron. A balesetben a kocsi egyik utasa a helyszínen meghalt.
Feltehetően második világháborús aknát fordított ki egy munkagép közműépítés során Székesfehérváron vasárnap délután; a környéken ideiglenesen huszonegy lakást kellett kiüríteni - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Ötórás munkával sikerült megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak vasárnap a székesfehérvári faipari üzemben, ahol a porkamra gyulladt ki - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága.
Egy zavart férfitól ijedtek meg egy székesfehérvári házban, mert azt hitték róla, hogy betörő. A férfit a rendőrök kórházba szállították.
Várhatóan 2-3 csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdődtek - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetője pénteken.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú bírósági ítéletet, új eljárás lefolytatását és a végrehajtás felfüggesztését rendelte el a Székesfehérvári Törvényszék annak a 90 éves székesfehérvári asszonynak és fiainak az ügyében, akiket hiteltartozás miatt már tavaly ki akartak lakoltatni - mondta el a Fejér Megyei Bíróság szóvivője hétfőn az MTI-nek
Elrendelte egy "évtizedek óta problémákkal küzdő és problémákat okozó" ház azonnali kiürítését csütörtökön a székesfehérvári képviselő-testület; a romos épületből azonnali hatállyal, két jogszerű bérleti szerződéssel ott lakó családot és 29 illegális lakáshasználót költöztetnek el.
Tűz ütött ki szerdán Székesfehérváron, a Köfém-lakótelep egyik panelházában; a lángok elől menekülve egy 35 éves férfi kiugrott a második emeleti lakás ablakán és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura és a Korpiklaani is koncertet ad az idei székesfehérvári zenei fesztiválon, a FEZEN-en, amelyet augusztus 2-4. között tartanak a MÁV Előre pályán.
Újra járnak a vonatok a Budapest- Székesfehérvár vonalon, de egyelőre csak korlátozott sebességgel és csak az egyik vágányon - közölte a Mávinform.
Műszaki hiba miatt 30-40 percet késnek a vonatok a Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes vasútvonalon - közölte a Mávinform csütörtökön.
A Sapa Fehérvár AV19 csapata 6-3-ra győzött a vendég Linz ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának vasárnapi játéknapján.
Ott volt, amikor az első helyi hokicsapat felkorcsolyázott az új fehérvári jégpályára, most pedig az osztrák liga rájátszásában aggódik az anyagi gondok miatt. Ocskay Gábornál jobban senki nem példázza, mit jelent egy sportág és egy klub emblematikus alakjának lenni. Szinte mindenhez köze volt az elmúlt 30 évben, ami a sportággal történt, és fia elvesztése óta is vezeti a klubot. Január végén lett hatvan éves – nem ünnepelt, de őt ünnepelték.
Elfogták azt a sofőrt, aki tavaly decemberben egy zebrán elgázolt egy szolgálaton kívüli mentőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Az IBM kétmilliárd forintból bővítette az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló szolgáltató-központjának kapacitását, és 250 fővel növelte létszámát Székesfehérváron – jelentették be a projekt csütörtöki záró rendezvényén.
Mintegy hárommillió forint értékben műszaki cikkeket, ékszereket, informatikai eszközöket, engedéllyel, lemezszekrényben tartott vadász- és maroklőfegyvereket, valamint hozzájuk tartozó lőszereket lopott el négy fiatal Székesfehérváron egy családi házból; őrizetbe vették őket - közölte a rendőrség csütörtökön.