Halálos gázolás miatt késik a vonat a déli hőségben
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon – közölte a MÁV szerdán.
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon – közölte a MÁV szerdán.
Előzetes letartóztatásba helyeztek két tizenhét éves fiatalt, mert tizenkét éves társukkal együtt pénzt és mobiltelefonokat vettek el három tinédzser fiútól Székesfehérváron. Felfegyverkezve csoportosan elkövetett rablással gyanúsítják őket - közölte a rendőrség.
Újrafestették a Székesfehérvár történelmének jeles eseményeit megörökítő, 1938-ban készült, ám az elmúlt évtizedekben "eltüntetett" feliratokat a városháza közgyűlési termében; a történelmi tablót szombaton avatta fel a város polgármestere.
Baleset miatt csak fél pályán halad a forgalom a 81-es főúton Székesfehérvár közelében - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Csoportosan rabló fiatalokat fogtak el Székesfehérváron csütörtök este, miután késsel fenyegetőzve mobiltelefonokat és pénzt vettek el más fiataloktól - közölte a R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Sem az embereket, sem a környezetet nem veszélyeztette az a kis mennyiségű ammónia, ami a székesfehérvári Sapa Profiles Kft. eloxáló üzemében szabadult ki múlt vasárnap - ezt a cég vezetősége közölte kedden. A katasztrófavédelemnél megerősítette, hogy senki sem volt veszélyben, de a balesettel kapcsolatban a vállalat nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének.
Ammóniaszivárgás miatt vizsgálatot indított a katasztrófavédelem egy székesfehérvári üzemben; a Fehérvár 24 hírportál értesülései szerint az eset vasárnap történt egy eloxálóüzemben, de a cég és a helyszínre érkező létesítményi tűzoltóság sem jelentette ezt a katasztrófavédelemnek.
Elromlott a biztosítóberendezés szerdán reggel Gárdony állomáson, ezért a Budapest-Székesfehérvár vonalon késnek a vonatok.
A 6-os főúton egy személyautó Kisapostagnál lesodródott az útról. A baleset miatt lezárt útszakaszon félpályán megindult a forgalom.
Egy sérült biztosítóberendezés miatt 70-80 percet késhetnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon - közölte a Mávinform.
Ellopta egy idős asszony félretett kétmillió forintját egy ismeretlen férfi Székesfehérváron hétfő délután - mondta el az MTI-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Az Alcoa-Köfém Kft. nem támogatja július elsejétől a székesfehérvári női kézilabdacsapatot, így az előző NB I-es idényben hatodik együttes már Fehérvár KC néven szerepel a 2012/13-as szezonban.
Fegyveres támadó próbált meg kirabolni egy gyógyszertárat Székesfehérváron. Egy járőröző rendőr is a patikában volt, a támadó több lövést adott le rá, de nem sikerült elmenekülnie, a rendőr lefegyverezte, és elfogta.
Fegyverrel raboltak ki egy gyógyszertárat Székesfehérváron, nem sokkal a patika szerdai zárása előtt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Vízosztással, permetkapukkal, az utak locsolásával, strandok, fürdők meghosszabbított nyitva tartásával próbálják segíteni az extrém meleg elviselését a vidéki önkormányzatok, több helyen külön gondot fordítanak a szabadban dolgozók védelmére - derül ki az MTI tudósítóinak beszámolóiból.
Az előírások és a szükséges szakmai protokollok szerint zajlott az a műszaki mentés, amelyre egy vasárnap reggel történt kamionbaleset miatt volt szükség az M7-es autópálya 67-es kilométerénél, Székesfehérvárnál - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Felborult egy kamion vasárnap reggel az M7-es autópálya Budapest felé tartó oldalán a 67-es kilométernél Székesfehérvárnál, ezért teljesen lezárták az útpályát – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
A régi nézők visszacsábítása, a fiatalok megszólítása és a nézőszám emelése áll a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2012/13-as évadának középpontjában - hangzott el a színházvezetés pénteki sajtótájékoztatóján.
Felborult egy autó az M7-es autópályán szerdán Székesfehérvárnál, a Balaton felé vezető oldalon. Négy ember megsérült. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták az útpályát - közölte a katasztrófavédelem.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság azt a két fiatalembert, aki a hétvégén Székesfehérváron elvette egy kisfiú biciklijét és mobiltelefonját - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.