Az EU 420 tonna segélyszállítmányt küld a földrengések túlélőinek
225 tonnát a közös uniós humanitárius készletekből szabadítanak fel. 15 ország természetbeni adományokat is küld, ebből Magyarország valamiért kimaradt.
225 tonnát a közös uniós humanitárius készletekből szabadítanak fel. 15 ország természetbeni adományokat is küld, ebből Magyarország valamiért kimaradt.
Özönlik a segély Törökországba, míg Szíria jórészt magára maradt. A földrengés mindkét ország elnökének hatalmát megingathatja, miközben a kibékülés felé terelheti őket.
Törökországban több mint 44 ezer, Szíriában közel hatezer halálos áldozatot számoltak össze.
Hétfőn újabb erős földmozgást lehetett érezni a török-szíriai határnál.
A földrengés csak Törökországban 345 ezer lakást semmisített meg.
Egy család három tagját mentették ki a romok közül.
Erdogan török elnök negyedszázad alatt lassan, fokozatosan, később szégyentelen gyorsasággal, gátlástalansággal őrölt fel minden társadalmi alrendszert. A rendszerszintű korrupció mindent behálózott. Mindezek következéményeit láthatjuk a törökországi földrengés után. Orbán Viktor kilenc évvel ezelőtt Oroszországot és Törökországot sikeres, követendő sztárországnak nevezte. Vélemény.
Nőket és gyerekeket sikerült élve kimenteni a romok alól.
Mérhetetlen az elárvultság és elárultság érzése az emberekben, Aleppó utcáin sétálva síró-zokogó embereket látni – mondta a HVG-nek Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól, amely a jelek szerint az egyetlen nyugati szervezet, amelynek sikerült bejutnia Szíriába.
A törökországi földrengés után megindult a felelősök keresése, ingatlanfejlesztőkön kattan a bilincs. De elemzők az építési előírások kijátszásán túl a katasztrófavédelem önkényes átalakítását, a központosítást és a korrupciót is hibáztatják.
Egy mikrohullámú radart, a FINDER-t küldte a török és szír földrengés helyszíneire a NASA, mely akár 9 méter vastagságú törmeléken keresztül is tudja érzékelni a szívverést.
Két, eddig zárva tartott átkelőt nyit meg Szíria, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak a földrengés sújtotta térségbe. Már 37 ezer felett jár a természeti katasztrófa áldozatainak száma.
Törökországban 29 605, míg Szíriában 4574 a halálos áldozatok száma.
A csodával határos módon még mindig találnak a mentőcsapatok túlélőket a romok között Törökországban és Szíriában. A 7.8-as erősségű földrengés halálos áldozatainak száma 33 ezerre emelkedett, eddig 80 ezer sérültről tudni. Megbecsülhetetlen, hogy hányan lehetnek még a romok alatt.
A halálos áldozatok száma közelíti a huszonötezret.
Újszülöttek az inkubátorban, túlélők a szupermarketben – a korábbi esetek listája mellé szakértői véleményt is idézünk.
A Törökországban és Szíriában dolgozó mentőcsapatok megfeszített munkája, versenyfutás az idővel, és azok a másodpercek, amikor sikerült valakit élve kimenekíteni a romok közül. Összegyűjtöttük a törökországi földrengést követő napok néhány megható pillanatát.