#Szíria

A törökök hallani sem akarnak kurd régióról Szíriában
 

A törökök hallani sem akarnak kurd régióról Szíriában

Törökország nem fogja eltűrni kurd vezetésű régió létrehozását Szíriában – mondta a török kormányfő csütörtökön. Recep Tayyip Erdogan azután beszélt az esetleges észak-szíriai beavatkozásról, hogy a hírek szerint kurd lázadók és a Kurdisztáni Munkáspárt szíriai szárnya, a Demokratikus Unió Párt ellenőrzése alá került öt város a szíriai-török határ közelében.

MTI MTI


Szíria jövőjéről készít tervet egy emigráns tábornok
 

Szíria jövőjéről készít tervet egy emigráns tábornok

Manaf Tlász emigrációba vonult szíriai dandártábornok azt közölte egy csütörtökön megjelent interjúban, hogy "útitervet" készít a szíriai válságból való kilábalásra, amiben részt vehetnek a rezsim "becsületes" emberei, de Bassár el-Aszad elnök nem.

MTI MTI



Szíria: már heten haltak meg ma Aleppónál
 

Szíria: már heten haltak meg ma Aleppónál

Folytatódtak az összecsapások szerdán a szíriai kormányerők és a felkelők között Aleppónál. Már hatodik napja folyik a küzdelem Szíria legjelentősebb kereskedelmi és ipari városánál - közölte egy szíriai ellenzéki szervezet.

MTI MTI

Izrael azonnal lép, ha Szíria vegyi fegyvereket ad át a Hezbollahnak
 

Izrael azonnal lép, ha Szíria vegyi fegyvereket ad át a Hezbollahnak

Izrael azonnal és a "lehető legkeményebben" fog reagálni, ha Szíria átad vegyi fegyvereket a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetnek - figyelmeztetett szerdán Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter. Az izraeli diplomácia vezetője szerint ez "háborús ok, át nem léphető vörös vonal" lenne.

MTI MTI

Damaszkuszt löveti a szír hadsereg
 

Damaszkuszt löveti a szír hadsereg

A szíriai hadsereg ágyúkkal és rakétákkal támadta szerda reggel Damaszkusz északi peremkerületét, al-Telt, hogy elfoglalja a felkelők által ellenőrzött települést; helybeliek és ellenzékiek szerint a lakosok között pánik tört ki, több százan menekülnek.

MTI MTI


Szíria: tévényilatkozatban üzent egy dezertált tábornok
 

Szíria: tévényilatkozatban üzent egy dezertált tábornok

A szír kormány bűneinek elutasítására kérte a kormánycsapatokat kedden Manaf Tlasz tábornok, a szír hadseregből dezertált eddigi legmagasabb rangú parancsnok az al-Arabíja arab tévécsatornának adott nyilatkozatában. Egyben egységre szólította fel a lakosságot "egy új Szíria felépítéséhez".

MTI MTI



Börtönlázadás tört ki Szíriában
 

Börtönlázadás tört ki Szíriában

Újabb szíriai városban tört ki börtönlázadás; az aleppói központi börtönben kitört zendülést kedd hajnalban leverték - közölte a szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő legjelentősebb ernyőszervezet, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT).

MTI MTI




 

"A forradalmak nem így néznek ki" - szírek a szíriai harcokról

„Arab tavasz: ez az a kifejezés, amit a legjobban gyűlölök” - mondja egy szíriai barátom. Husszeint négy éve ismertem meg, igazi lázadó karakter volt. Akkor úgy szidta az Aszad-rezsimet, mintha az élete múlt volna rajta. Jelenleg egyértelműen a fennálló rendszer védelmezői közé tartozik. Nem ő az egyetlen szíriai, aki radikális változáson esett át: a félelem mindenkit átalakít.

Hassan Szihám Hassan Szihám

Külügyminisztérium: még 174 magyar van Szíriában
 

Külügyminisztérium: még 174 magyar van Szíriában

Még 174 magyar van Szíriában, ők a Külügyminisztérium többszöri kérése ellenére sem hagyták el az országot. Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője hétfőn azt mondta: legutóbb július 6-án kérték a magyarokat, hogy ne utazzanak Szíriába, illetve az ott tartózkodók azonnal hagyják el az országot.

MTI MTI


Az Aeroflot beszünteti szíriai járatait
 

Az Aeroflot beszünteti szíriai járatait

Felfüggeszti Szíriába indított járatait augusztus elejétől a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, mivel az egyre intenzívebbé váló harcok miatt jelentősen csökkent a kereslet a közel-keleti országba szóló repülőjegyek iránt - közölte hétfőn a légitársaság szóvivője.

MTI MTI