#Szíria

Amerika több száz terroristával végzett
 
Amerika több száz terroristával végzett

Az Iszlám Állam akár több száz fegyveresét is megölhették az amerikai légicsapások a szíriai Kobani városánál, ezzel együtt megtörténhet, hogy a város a dzsihadisták kezére kerül.

MTI MTI

Dr. Végzet újra kongatja a vészharangot
 
Dr. Végzet újra kongatja a vészharangot

A csak Dr. Végzetként emlegetett közgazdász, Nouriel Roubini szerint több komoly kockázat is van jelenleg a világon, mely nagy veszélyt jelent a világgazdaságra nézve. A hongkongi helyzet eszkalálódása, illetve a kínai gazdaság lassulása például globális felfordulást okozhat.

hvg.hu hvg.hu

Bombák hullottak az Iszlám Állam szíria földgázüzemére
 
Bombák hullottak az Iszlám Állam szíria földgázüzemére

Légicsapás érte az Iszlám Állam kezén lévő szíriai földgázüzemet vasárnap este – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Az amerikai vezetésű erők most először támadták a Coneco üzemének bejáratát és imatermét. A londoni központú civil szervezet úgy tudja, hogy senki sem halt meg, sebesültek viszont vannak.

MTI MTI

Szíria is hajlandó fellépni az Iszlám Állam ellen
 
Szíria is hajlandó fellépni az Iszlám Állam ellen

A szíriai kormányzat az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni küzdelemben kész együttműködni "mindenkivel, aki konstruktív álláspontot foglal el" - erősítette meg Valid Moallem külügyminiszter orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak az ENSZ Közgyűlés ülésszakának margóján, New York-i találkozójukon.

MTI MTI

Al-Kaida tagokat öltek meg Szíriában
 
Al-Kaida tagokat öltek meg Szíriában

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő, an-Núszra Front nevű szíriai iszlamista lázadószervezet legkevesebb huszonnégy tagjával végeztek a pénteken a Bassár el-Aszad elnökhöz hű kormányerők - közölte a pánarab al-Majadín televíziós csatorna.

MTI MTI

24 al-kaidással végeztek Szíriában a kormányerők