Horrorisztikus körülmények között tartottak egy húsvétra kapott nyuszit Sárváron
Az állatvédőknek kellett közbelépniük.
Az állatvédőknek kellett közbelépniük.
Nem zárható ki, hogy a tüzet a fűtőberendezésből kipattanó szikra okozta.
A sanyargató hat év fegyházbüntetést kapott.
A kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló befektető, Scheer Sándor egyik vállalkozása is részesült a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramból.
Az ötcsillagos szálloda megépítéséhez 2,5 milliárd forint állami támogatást, azaz közpénzt is kaptak. A cég azt közölte, egy 200 milliós felújítást vállaltak a kórház területén, amelynek néhány eleme már megvalósult.
A füstjelző indulhatott be a Bécs–Belgrád járaton.
Egy önkormányzati képviselő halála miatt tartanak időközi választást az egyik választókerületben, azonban az ellenzék eddig nem talált megfelelő jelöltet.
Az ütközéskor a fény- és félsorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.
A Csónakázó-tó partjára már épül az új, egyedi koncepciójú szálloda.
Hétfőn adta át a szobrot Kásler, azóta egy lobogó takarja a hibát.
A kocsik közül egy teljesen kiégett, három másikban pedig jelentős kár keletkezett.
A sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában tartották meg az idei nemzeti tanévnyitót Kásler Miklós, az emberierőforrás-miniszter részvételével, ahová be szeretettek volna jutni a Pedagógusok Demokratikus Szaszervezetének (PDSZ) tagjai, köztük az elnök, Szűcs Tamás is.
Emiatt a Celldömölk–Szombathely szakaszon sokat késnek a vontok.
Sárváron három házi gyermekorvosi körzet van, ebből január végétől egyetlen egyben sem lesz gyermekorvos. Az önkormányzat egyelőre még nem pótolta az orvosokat, a szülők türelmét kéri.
Egyikük ötven méterre feküdt az első ütközés pontjától egy kukoricaföldön.
A Magyarország első felelős miniszterelnökéről készült szobrot március 14-én avatta fel Kásler Miklós Sárváron, ám kiderült, hogy a kelleténél egy ipszilonnal kevesebbet írtak a nevébe.
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.
A kislánnyal rögtön az ügyeletre sietett az édesanyja.
Egy ideig szünetel a vonatközlekedés a vasútvonalon, pótlóbuszok járnak.