szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában tartották meg az idei nemzeti tanévnyitót Kásler Miklós, az emberierőforrás-miniszter részvételével, ahová be szeretettek volna jutni a Pedagógusok Demokratikus Szaszervezetének (PDSZ) tagjai, köztük az elnök, Szűcs Tamás is.

Az érdekképviselet tagjai a közoktatásban uralkodó állapotok ellen tiltakoztak, néhány molinót akartak a helyszínen kitenni, de ezt a biztonságiak megakadályozták.

Az egyik tiltakozó pedagógus a telefonjával videófelvételt készített a történtekről, amely aztán kikerült a szervezet Facebook-oldalára is.

A felvétel készítőjének elmondása szerint megpróbálták kitépni a kezéből a készüléket. Végül a rendezvényre egyedül Szűcs Tamás elnököt engedték be, a molinókat viszont le kellett tenniük a tiltakozóknak.

A PDSZ nyilatkozatot tett közzé Facebook-oldalán az esettel kapcsolatban, amiben azt írták: a kormány megpróbálja félrevezetni a magyarországi közvéleményt, elfedi a bajt az oktatásügyben, melynek következtében az állampolgárok nem értesülnek idejében az "égető gondokról".

Kásler: Jövőre vezetik be a klasszikus értékekre támaszkodó nemzeti alaptantervet

A nyári szünet legutolsó, kánikulai napján megtartott nemzeti tanévnyitót, amelyen a miniszter a bejelentést tette, sok sárvári kisgyerek ülte végig.

Kásler Miklós a tanévnyitón egyébként hosszan dicsérte a Fidesz-kormányok oktatásért tett erőfeszítéseit, és ahogy megírtuk, bejelentette a nemzeti alaptantervet és kerettanterv jövő évi bevezetését is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szeptember 5-re hirdetette meg az Alternatív Tanévnyitót Miskolcon, ahol a magyar oktatás valódi problémáit akarják majd tematizálni.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!