Sokallta a fuvardíjat, a TEK kapcsolta le
Az utas fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a taxist.
Az utas fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a taxist.
Egy 23 éves ráckevei autótolvaj ellen több elfogatóparancs is érvényben volt. TEK-esek kapták el Budapesten, mert felmerült, hogy fegyvere van.
Egy 23 éves férfi valamiért zavartan viselkedett és bezárkózott a Rökk Szilárd utcai lakásába. Mire kiértek a helyszínre a TEK-esek, addigra beengedte a rendőröket. Kórházba vitték, senki sem sérült meg.
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a terrorelhárítás hétfőn napközben a VIII. kerületbe, miután valaki elbarikádozta magát egy lakásban. Az intézkedés már véget ért.
Feleségét fenyegette, majd kizárta a házból, a rendőrség ráhívta a Terrorelhárítási Központot.
Hajdu János már akkor kiemelt személyek védelemével foglalkozott, amikor Orbán Viktor még farmerban koptatta parlament padjait, épphogy visszatérve a Soros-ösztöndíjon folytatott tanulmányairól. Vessen egy pillantást a 25 évvel ezelőtti terrorelhárítóra!
Ha csütörtökön repül, mindenképp olvassa el ezt a cikket. Ha csak autóba ül, akkor is. Ha gyalogol, de érdekli, mit üzen Putyin Budapestről a világnak, vagy melyik nagyhatalmú vezetőt váratta meg legjobban, akkor is.
Az orosz elnök flottája szerdán és csütörtökön érkezik, de egy orosz magángép még korábban ideért. Azt nem tudni, ki utazott vele elővédként, az is titkos információ, pontosan melyik gépen lesz Putyin.
"Az intézkedés nem jelenti egyetlen demonstráció megtiltását sem" - biztosít mindenkit a terrorelhárítás.
Az Index azt írja, maga a TEK-főigazgató, Hajdu János tett feljelentést, most pedig hűtlen kezelés miatt nyomoznak a bűnüldöző szervnél.
Vízágyúk ellen is kiállnak Putyin látogatásakor.
Hétfőn reggel a szegedi polgármesternél, MSZP-s miniszterelnök-jelöltnél kezdi a munkahetet a miniszterelnök. Egyelőre csak valószínűsíthető ,hogy Orbán Viktor mit akar valójában Botka Lászlótól - írja a delmagyar.hu.
Szilveszterkor az ország teljes területén intenzív lesz a rendőri jelenlét - közölte a Belügyminisztérium (BM).
A berlini támadás után a terrorelhárítók elkezdték a járőrözést, elcsípünk egy járművet vonulás közben Budapest belvárosában.
A németek semmilyen információt nem kértek még a támadóval kapcsolatban.
Ahogy a Belügyminisztérium megígérte, hogy újra járőrözni fog a TEK, máris kivonultak a páncélosok a körútra.
A legnagyobb falat a honvédelmi tárcának kifizetett 19,41 milliárd forint, illetve a TEK feltőkésítése 17,77 milliárd forinttal. Hogy miről szóltak a szerződések, nem tartozik a nyilvánosságra.
Razziát tartott tegnap a TEK Budapesten, a jelentések szerint drogkereskedőket rángattak ki egy étteremből. A Spindoc blog szerzője friss írásában azt elemzi, hogyan kezelte a média az ügyet.