#Tajvan


Eltűnt két katonai repülőgép Tajvanon
 

Eltűnt két katonai repülőgép Tajvanon

Baleset ért két tajvani katonai felderítőgépet, amelyek három pilótával a fedélzetükön gyakorlórepülés közben eltűntek Tajvan hegyvidéki területein - jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán helyi illetékesekre hivatkozva.

MTI MTI



Öten is kaptak a HIV-fertőzött szerveiből
 

Öten is kaptak a HIV-fertőzött szerveiből

Tajvanon egy híres kórház öt páciensének egy elhunyt, HIV- fertőzött személy szerveit ültette be. Az intézmény bevallotta, hogy súlyos tévedést követett el – írja az atv.hu az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu



Kicsit sugárzik a Tajvanra szállított japán borsó
 

Kicsit sugárzik a Tajvanra szállított japán borsó

Emelkedett radioaktív sugárzási értéket mértek Tajvanon egy Japánból érkezett borsószállítmányban, de a mennyiség túl kevés ahhoz, hogy az emberi egészségre káros legyen - közölte vasárnap a helyi közigazgatás egyik illetékese.

MTI MTI


Beszélő madár miatt perelt egy tajvani férfi
 

Beszélő madár miatt perelt egy tajvani férfi

Az egyik tajvani lap közlése szerint egy helyi férfi pert indított szomszédjai ellen, mert madaruk minden nap durva szavakkal szidalmazta.Úgy véli ugyanis, a madár káromkodása olyan erős lelki stresszt okozott nála, hogy munkahelyi baleset érte.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH