Titkok egy katonai bordélyból
Tajvanon múzeumot rendeztek be egy korábbi katonai bordélyban.
Meggyilkolta barátját és ellopta annak személyazonosságát egy tajvani férfi, hogy megmeneküljön a börtönbüntetéstől.
Marietta Kao Liau, a tajvani budapesti képviselet vezetője húszezer amerikai dollárt adományozott kormánya nevében a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére.
A legfelsőbb bíróság mostani ítélete két korrupciós vádra vonatkozik a vádak közül. A többi vádpontban még ezután hoz ítéletet a bíróság.
Kína egy "szuverenitását érintő kérdés miatt" visszalépett a 23. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon való részvételtől, tiltakozásul amiatt, hogy Tajvan delegációját nem "kínai Tajpej", vagy "Tajvan, Kína" néven nevezték meg.
Súlyos földcsuszamlásokat okoztak Tajvanon a Megi tájfunt kísérő heves esőzések, a megmozdult föld autókat és egy buddhista templomot temetett maga alá; a helyi hatóságok közölték szombaton, hogy kilencen meghaltak, és eltűnt egy busz, amelyen 19 kínai turista utazott.
Genetikai rendellenességeket fedeztek fel a szakemberek annál a tigroszlánnál - tigris-oroszlán keverékénél -, amely egy dél-tajvani állatkertben született augusztus közepén.
Erős tájfun csapott le vasárnap Tajvanra, aminek következtében megbénult a közlekedés, valamint ezreket kellett kitelepíteni lakhelyükről.
Peking szeretné, ha Washington véget vetne Tajvan felfegyverzésének - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő pénteken annak kapcsán, hogy amerikai vállalatok radar eszközök exportjára készülnek Tajvan számára.
Néhány órás eltéréssel két egymást követő földrengés rázta meg Tajvant pénteken.
Verekedés tört ki a tajvani törvényhozásban, a kormánypárt és az ellenzék tagjai különböző tárgyakat vágtak egymáshoz, vízzel locsolták és rugdosták egymást csütörtökön, amikor a Peking és Tajpej között nemrégiben kötött gazdasági együttműködési keretmegállapodás ratifikációja került napirendre.
Kína és Tajvan történelmi jelentőségű gazdasági együttműködési szerződést kötött kedden. Az úgynevezett ECFA-egyezmény számos termék behozatali vámját törli el, hozzáférést biztosít tajvani vállalatoknak a kínai belföldi piacra, elsősorban a szolgáltatások terén. Az egyezmény Ma Jing-zsou (Ma Ying-jeou) tajvani köztársasági elnök közeledési politikájának eredményeként született meg.
Közel 3,5 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el Tajvanon egy zöld jade császári pecsét, amely a Csing-dinasztia idejéből származik.
Túl gyorsnak talált a tajvani egészségügyi minisztérium egy orvost: az ortopédus átlagosan 84 másodperc alatt végzett egy-egy beteg vizsgálatával.
Szerződést kötött a Sony lemezkiadó azzal a 24 éves tajvani fiatalemberrel, akinek hangját Whitney Houstonéhoz, hirtelen támadt hírnevét pedig Susan Boyle-éhoz hasonlították, amikor az elmúlt hetekben fellépett a Megasztár című műsor tajvani változatában.
Szomáliai kalózok kerítették hatalmukba a Taj Jüan 227 nevű tajvani halászhajót, fedélzetén 28 főnyi személyzettel, egy nappal azután, hogy a tengeri támadásokról nemzetközi értekezlet kezdődött Abu-Dzabiban.
Hatezer tagja gyűlt össze egyazon családnak Tajvanon, hogy hagyományosan megünnepelje közös elhunyt felmenőit.
Lemondott a tajvani igazságügy-miniszter, mert nem kapott elég támogatást a halálbüntetést ellenző álláspontja. A szigeten mindazonáltal négy év óta moratórium van érvényben a legsúlyosabb büntetésre vonatkozóan.
Erős földrengés rázta meg csütörtökön Tajvan déli részét, a földmozgásban többen megsérültek, és károk is keletkeztek.
Kína 7,5 százalékkal kívánja növelni védelmi kiadásait éves szinten – hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés pénteken kezdődő ülésszaka előtti sajtótájékoztatón csütörtökön Li Csao-hszing szóvivőtől, aki nem érti: néhány politikusnak mért felfoghatatlan az az „egyszerű tény”, hogy a szárazföldi Kína és Tajvan egy ország, és ennek az országnak Tibet is része.