A tajvani hatóságok célja az, hogy az 1955 óta igazgatásuk alatt lévő szigeten az elektromosáram-ellátást a gázolaj helyett túlnyomórészt napenergiából biztosítsák. A mintegy 151 millió forint értékű beruházás megkezdésének ünnepi aktusára szerdán került sor a sziget egyik parkjában, a helyi kis repülőtér szomszédságában. Az eseményen a beruházó vállalat mellett részt vettek a védelmi és a belügyi tárca, valamint a parti őrség képviselői.
Az elmúlt hónapokban elsősorban Vietnám és Kína, valamint a Fülöp-szigetek és Kína között felerősödött a vita a Dél-kínai-tenger szigetei és környező vizei fölötti fennhatóságról. A Kínai Népköztársaság és az önálló kormányzású Tajvan lényegében azonos álláspontot vall, amikor Vietnámmal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Bruneijel ellentétben - Kína képviseletében - mindkettő a maga szuverenitását hangoztatja a szigetek felett. A Peking által korábban kezdeményezett közös fellépés elől azonban Tajpej elzárkózott.
A Tajvani-szoros két partja az utóbbi időben nem konfrontálódott a szigetvitában; Ma Jing-zsou tajvani elnök ugyanakkor a nyilvánosság előtt kinyilvánította, hogy fenn kívánják tartani a jelenlegi status quót, még ha ezzel nem akarják is provokálni a szomszédokat.