Az újabb leépítés után most először kevesebben dolgoznak a Tescónál, mint a Lidlnél
A kiskereskedelmi cégeknél voltak a legnagyobb létszámcsökkenések – mutatta be a HR Portál.
A kiskereskedelmi cégeknél voltak a legnagyobb létszámcsökkenések – mutatta be a HR Portál.
Ma egy éve szűnt meg a kötelező akciózás, a kormány azonban nem tudta elengedni, továbbra is hatósági eszközökkel próbálja alacsonyabban tartani az árakat. De sikerült?
Ez a HVG májusi bevásárlókosara.
Eltűnhetnek az akciók a boltokból, ha marad az árrésstop, figyelmeztet a Tesco-vezér.
A Lidl és a Tesco után a Spar is lépett.
A kormány intézkedése hétfőn lépett életbe, és elvileg május 31-ig tart.
A versenyhivatal szerint mindhárom áruházlánc megtéveszthette a vásárlóit, ezért vizsgálódnak.
A Tesco Akadémia munkatársai szerezték, az Oktatási Hivatal pedig megszerkesztette azt a kedden bemutatott tankönyvet, amellyel SNI-s diákok is elsajátíthatják az élelmiszer-eladó szakma ismereteit. A brit áruházlánc az itthon az elmúlt 12 évben felhalmozott szakképzési tapasztalatait osztja meg így az állammal, cserében pedig munkaerő-utánpótlást remél.
Januárban sem állt meg a drágulás a hazai üzletekben, és akármennyire szigorúan vonja össze a szemöldökét a kormány meg a GVH, a folyamat vélhetően folytatódhat. De emiatt tényleg a szakmai szervezeteket érdemes hibáztatni?
Szenteste napján legfeljebb 14 óráig maradhatnak nyitva az üzletek, de több cég úgy döntött, hogy december 24-én már szabadnapot ad a dolgozóknak, ugyanakkor 23-án van, ahol meghosszabbított nyitvatartás várja a vásárlókat.
Összeszedték a nagyobb áruházak ajánlatait. Egy kilogramm átlagára (nem akciósan) 2430 forint. A prémium bejgliket ennek többszöröséért mérik.
Drágul a tojás és a sokáig ugyanolyan árban értékesített gyorsfagyasztott zöldség is. Mi az oka? Ennek is utánajártunk, miközben november végén néztük meg az alapélelmiszerek árát a hazai kiskereskedelmi láncoknál.
Bár az inflációt a statisztikusok 3 százalékosra mérik, az élelmiszereknél ennél nagyobb drágulást tapasztalhat, aki most boltba megy. Mi is így tettünk, ahogy minden hónap végén.
Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
A termék árát blokk nélkül is visszaadják bármelyik áruházukban.
A cégnek a magas infláció miatt amúgy sem volt jó éve, de jó eséllyel a különadó nélkül nyereséges lett volna. A 25 milliárdos sarc befizetése után ugyanis csak 21,6 milliárd forint lett a veszteség.
A lézeres vésést tesztelik a matricák alternatívájaként, emellett pedig kartonra váltanak a műanyag csomagolások helyett egy hulladékcsökkentési kísérlet részeként.
A termék árát blokk nélkül is visszatérítik bármelyik áruházban.
Hatvan Tescóban az Erste veszi át a pénzügyi pultokat. Ehhez időzítve a bank egy új, egyszerűen igényelhető és szinte azonnal használható hitelkártya-terméket vezet be.
„A jelenlegi gazdasági helyzet kedvez a kisboltoknak, diszkontoknak.” „Ha viszont újra több pénzük lesz az embereknek, akkor jó, hogy nekünk van egy óriási termékportfóliónk. Én ezt még mindig versenyelőnynek látom” – mondta a Tesco Magyarország vezérigazgatója.