Az egyetlen hivatalos fotójelentés az ördög cimboráiról
Amikor ritkulnak a mondatok, a képek kezdenek el mesélni. Ezer fotó a Rolling Stones-ról.
Amikor ritkulnak a mondatok, a képek kezdenek el mesélni. Ezer fotó a Rolling Stones-ról.
A Tesco 9 ezer tonna magyar görögdinnyét terít a régióban működő áruházaiban. A magyarországi hálózat mellett a cseh, lengyel és szlovák Tescohálózatokat is magyar dinnyével töltik fel.
A komáromi, Pozsonyi úti Hypernova hipermarketet és töltőállomást szeptember 17-én a Tesco veszi át – írta a szlovák állami hírügynökségre (TASR) hivatkozva a Világgazdaság.
Kétszáz új munkahelyet teremt a Mastergood a kisvárdai baromfivágó-üzemében, jövőre pedig már évente 40 millió csirkét vágnak - írja a Világgazdaság. A lap szerint az új piacok közt van Ázsia, Afrika, és a brit Tescóban is magyar csirkét vesznek majd a vásárlók.
A nemzetközi áruházláncok közül csak a Tesco áruházakban lehet beváltani, pedig a vásárlók igényelnék, hogy mindenütt vásárolhassanak az Erzsébet-utalvánnyal - írta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) keddi közleményében.
Tucatnyi hipermarketjében kínál ingyenes wifi-elérést a Tesco Magyarországon - jelentették be hétfőn.
A kiskereskedelmi forgalomban a hőség alatt nő az ásványvíz-, sör- és jégkrémeladás.
Online rádiót vett a Tesco. A cég az Egyesült Királyság legnagyobb CD-kereskedője, a lemezek korszakának eltűnésével pedig szeretnék megvetni a lábukat az online tartalomszolgáltatás terén.
Újabb elmaradt pótlékokat, juttatásokat követel a Tescótól számos sofőrje és ha a munkaügyi pert megnyerik, személyenként újabb milliós korrekcióra számíthatnak - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Vegyesen teljesítettek 2011-ben a hazai hipermarketláncok: az Auchan-Cora-páros veszteségével szemben a Tesco vélhetően nyereséget mutatott fel, de az eltérésben adóoptimalizációs megoldások is szerepet játszhattak. Bár sem nem hipermarket-, sem nem diszkontlánc, megnéztük a Spar számait is: a veszteség meghaladta a 2010-est.
Gyenge negyedévet zárt a Tesco hazai piacán, elemzők kíváncsian várják, mit hoz ki az áruházlánc beígért nagy fejlesztési tervéből. Állítólag milliárdos terjeszkedésről van szó, de nem tudni, hogy mikor és milyen tempóban.
A múlt évet a nagyvállalati toplista éllovasai enyhén emelkedő árbevétellel és átrendeződő sorrenddel zárták. A kép azonban ennél árnyaltabb: a legnagyobb cégek nagyjából felének csökkent a bevétele, főleg a telekomszektor szenvedte meg 2011-et – írj az Index gyorselemzésében. A május 31-ig közzétett cégadatokból az derül ki, hogy továbbra is a Mol Nyrt. a legnagyobb magyarországi székhelyű vállalat.
A magyar kiskereskedelem vezető hármasa egy év alatt nem változott, továbbra is a Tesco, a CBA és Coop vezetik a mezőnyt.
A Cora márkanév magyarországi használatának joga a nyár közepén leját, így legkésőbb addig kell átfesteni és átnevezni az áruházakat. A Cora felvásárlásával az Auchan árbevétele megközelítheti a 300 milliárd forintot, de még ezzel sem jelent semmiféle fenyegetést a vezető Tesco–CBA–Coop hármas pozícióira.
Egy külső karbantartó cég alkalmazottai hibáztak, ennek következtében szakadt le egy étterem álmennyezete hétfőn a siófoki Tesco áruházban, négy ember könnyű sérülését okozva - írta a Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Leszakadt az álmennyezet a siófoki Tesco áruházban hétfőn kora délután, többen könnyebben megsérültek - közölte Páli Richárd, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Ismét online árverésen értékesíti használt berendezéseit a magyarországi Tesco. Az ezúttal 139 tételt kínáló aukciót május 10-én tartják, a kínált eszközök már megtekinthetők az interneten.
Éves szinten hozzávetőleg tízmilliárd forinttal növelné az Erzsébet-utalvány forgalmát az egyes állami segélyek utalványban való kifizetése. Az ötlet átalakíthatja a termékforgalom szerkezetét is: a segélyből ugyanis csak ételt, ruhát, taneszközt lehetne venni.
Tartja piacvezető szerepét a kiskereskedelemben a Tesco, mögötte a CBA és a Coop következik, amelyek szintén megőrizték 2010-es pozícióikat – derül ki a Nielsen 2011-es felméréséből.
A Tesco-Global Zrt. elsősorban a forgalmi fluktuációkból adódó létszámigényt igyekszik diákok bevonásával megoldani, akik olyan műszakokban - hétvégén és éjszaka - tudnak munkát vállalni, amelyeket az áruházlánc állandó munkavállalói gyakran nem szívesen végeznek - reagált a Tesco a médiában megjelent állításokra.