Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Éves szinten hozzávetőleg tízmilliárd forinttal növelné az Erzsébet-utalvány forgalmát az egyes állami segélyek utalványban való kifizetése. Az ötlet átalakíthatja a termékforgalom szerkezetét is: a segélyből ugyanis csak ételt, ruhát, taneszközt lehetne venni.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium március legvégén kapta a feladatot, hogy vizsgálja meg, a szociális ellátások hogyan fizethetők ki utalvánnyal. Az akkori találgatásokban még több százmilliárdos összegek szerepeltek, csak családi pótlékra 355 milliárdot tervezett például az idei költségvetés – írja a Világgazdaság. Az Index által közzétett friss terv szerint azonban csak kétféle ellátás lenne fizethető utalványban júliustól: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a rendszeres szociális segély. Utóbbi úgy, hogy akinek tízezer forintnál több jár, az ötezer forintot kap Erzsébet-utalványban.
A KSH legfrissebb, 2010-es adatai szerint rendszeres szociális segélyt havi 35 ezren kaptak, a felhasznált összeg összesen 11,5 milliárd volt. Az átlagos összeg így 26 ezer forint. Ha ebből ötezret kap valaki utalványban, akkor nagyjából a segély szűk ötöde, 2,2 milliárd jut ilyen formában a családokhoz. Júliusi bevezetéssel az idei időarányos rész 1,1 milliárd lehet. Az Index a költségvetésből indul ki, 18,9 milliárdos segélyre elkülönített összeggel, így időarányosan 1,7 milliárdos összeggel kalkulál.
A másik típusú segély, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény KSH-adatok szerint csaknem 600 ezer gyermek után jár, ennek összege évente kétszer 5800 forint, összesen tehát szűk hétmilliárd egy évben. A juttatást augusztusban és novemberben állapítják meg, így ez már idén is Erzsébet-utalványon érkezhet.
A változtatás tehát évi mintegy tízmilliárdot csatornáz majd be az Erzsébet-utalvány évi 90-150 milliárdosra becsült piacára, azaz durván tíz százalékkal emelheti a forgalmat. A kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mindenképp jól jár, és részben örülhet az érintett 22 ezer beváltóhely is. Olyan jövedelmet költenek majd ugyanis náluk, amit eddig nem feltétlenül ott vásároltak el. Enyhén megváltoztathatja azonban a kiskereskedelem szerkezetét az újítás abból a szempontból, hogy az utalványt eleve nem lehet szeszre, dohánytermékre, kozmetikumra, sőt, még nyers húsra sem költeni, csak fogyasztásra kész élelmiszerre. A segély helyett kapott Erzsébetből az Index szerint emellett tanszereket, ruhát is lehet majd vásárolni.
Kérdés, Brüsszel hogyan fogadja ezt: az Európai Bizottság előzetes vizsgálatot indított az új utalványrendszer kapcsán, hogy az új szabályozás nem teremt-e állami monopolhelyzetet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.