Reagált a Tesco a vegyszeres paradicsomokra
Az áruházlánc szerint a beszállító magyar vállalkozás félrevezette a Tescót, hiszen a határértéknél magasabb növényvédőszer-maradékot tartalmazott a paradicsom.
Az áruházlánc szerint a beszállító magyar vállalkozás félrevezette a Tescót, hiszen a határértéknél magasabb növényvédőszer-maradékot tartalmazott a paradicsom.
Nem változott a sorrend az élelmiszer-kereskedelmi láncok toplistájának élén: a Nielsen piackutató adatai szerint a legnagyobb forgalmazó tavaly is a Tesco volt, amelyet két magyar tulajdonú kereskedelmi hálózat, a CBA és a Coop követ.
A brit Tesco 12,3 százalékkal növelte nyereségét a 2010-es üzleti évben az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés elsősorban az ázsiai fellendülés hatása, az árbevétel és a nyereség kétharmadát kitermelő hazai piacon viszont a cég saját várakozásaitól is elmaradtak az eredmények. Magyarországon a társaság 29 új áruházat nyitott és 70,5 milliárd forintot adózott, amivel számításai szerint az ötödik legnagyobb adófizető volt.
A Tesco közleményben kéri vásárlóit, hogy ne használják, illetve vigyék vissza üzleteikbe a Cervinka márkájú 500 grammos tűzoltó spray-t. A visszahívásra azért van szükség, mert a Tesco megszüntette a spray árusítását, mivel a terméknek nincs meg az ehhez szükséges hatósági engedélye.
Két hétig csak állva dolgozhattak a Szlovákiában található dunaszerdahelyi Tesco hipermarket pénztárosai – az üzlet vezetése ezzel büntette őket, amiért nem voltak eléggé „fürgék és hatékonyak” - írja híroldalán a pozsonyi Új Szó. A legkevesebb számlát kiadó pénztárosok neve minden nap szégyentáblára került, nagy piros betűkkel, a többiek ösztönzésére és okulására.
Bíróság elé áll kedden Bakács Tibor Settenkedő újságíró- kritikus, aki február 4-én egy rúd téli szalámit próbált ellopni az egyik budakalászi bevásárlóközpontból, de a biztonsági kapunál lebukott.
Nem vonja vissza a Kereskedelmi Dolgozók Független Szervezete (KDFSZ) a TESCO elleni felszámolási kérelmét, mert a megadott határidőig a cég nem fizette ki a gépkocsivezetőknek a teljes rendelkezésre állási díjat és annak késedelmi kamatait - közölte a KDFSZ hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Nemzet egy birtokába jutott körlevélre hivatkozva azt írja: a Tescónál előre tudják, mikor és milyen termékeket ellenőriz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A brit Tesco áruház vasárnap elindította az internetes használtautó-értékesítést, hogy ezzel is változatossá tegye tevékenységét és fellendítse saját banki szolgáltatását.
A 23 éve a brit kiskereskedelmi üzletláncnál dolgozó Gerry Gray lesz a magyarországi Tesco új vezérigazgatója.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete továbbra is követeli a Tesco Global-Áruházak Zrt.-től a társaság valamennyi gépkocsivezetőjét érintő rendkívüli munkavégzésért járó díjat, illetve a munkavállalók egy részét érintő délutáni és éjszakai műszakpótlék különbözet kifizetését.
Szlovákiában toboroz dolgozókat a brit áruházakba a Tesco, miután Nagy-Britanniában nincs elég jelentkező a posztok betöltésére - írta a Daily Mail.
Valószínűleg felvásárlással hamarosan piacra lép Horvátországban is a Tesco kiskereskedelmi lánc, amely praktikusan Magyarországról láthatja el üzleteit - nyilatkozta a horvát kereskedelmi szövetség elnöke csütörtökön.
Öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben az a férfi, akit 2010 augusztusában tartóztattak le, miután több biztonsági őrre is rálőtt a Váci úti Tesco-ban - számol be a Blikk. A fiatalembert most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vizsgálják.
Az "átkosban megismert suttogó propaganda" jeleként értelmezte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azt a tényt, hogy valamennyi Tesco-dolgozó részére fel kellett olvasni a vállalat belső tájékoztatóját.
A biztonsági kamerák felvételén látszik, hogy Bakács más élelmiszereket is elemelt, csak ezektől még a lelepleződés előtt megszabadult - számol be a Bors.
A KDFSZ szerint a folyamatosan érkező munkavállalói panaszok alapján megállapítható, hogy a Tesco a nyomozás megindítása óta sem fizetette meg a hét napon belüli munkaidő-beosztás módosításból eredő rendkívüli munkavégzésért járó díjat és egyéb pótlékokat.
A Magyar Nemzet keddi számában azt írja: megfigyeltették és környezettanulmányt készíttettek a Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) vezetőiről és tagságáról. Az ügy kapcsán fejlelentést tettek ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés, valamint magántitok megsértése miatt.
Megbízásra egy rendőrként azonosított férfi gyűjtött kifejezetten személyes adatokat a KDFSZ egyes vezetőiről - erősítette meg a Magyar Nemzet információját Skoda Gabriella. A Tesco minden alapot nélkülözőnek tartja a felvetést.
A Pest megyei bíróság gazdasági kollégiuma február 25-ig adott haladékot a Tesco-nak, hogy 13 milliós tartozását kifizesse sofőrjeinek - közölte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).