Magyar Nemzet: jogellenes elbocsátások a Tescónál
Két szakszervezeti tisztségviselőtől vált meg az áruházlánc, kérdés, hogy miért.
Két szakszervezeti tisztségviselőtől vált meg az áruházlánc, kérdés, hogy miért.
A Tesco-Globál Áruházak Zrt. kedden átutalta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének az általa követelt 65 ezer forintot, amely miatt felszámolást kezdeményezett a kereskedelmi társaság ellen. A felszámolást kezdeményező dolgozók kifizetéséről ugyanakkor nem nyilatkozott a cég az MTI kérdésére.
Legalább egy hónapra szünetelteti a Klubrádió Bakács Tibor műsorát, miután a népszerű rádióst péntek éjjel lopáson kapták.
Bakács Tibort, a médiatörvény elleni tüntetések egyik szószólóját lopáson kapták péntek este a budakeszi Tescóban - közölte a Blikk. Bakács a lapnak elismerte, hogy egy alig több mint kétezer forint értékű téliszalámival a zsebében sétált ki az üzletből fizetés nélkül.
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. ellen a cég 13 gépkocsivezetője, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). A kezdeményezést azonban a cég minden alapot nélkülözőnek tartja.
Hamarosan távozik a magyarországi Tesco vezérigazgatója és Angliában beszerzési igazgatóként folytatja munkáját - írja a Magyar Nemzet.
A hazai multik még decemberben az Európai Bizottsághoz fordultak, hogy szankciókat követeljenek Magyarország ellen a külföldi vállalatokat különösen sújtó válságadók miatt. Az Osztrák Gazdasági Kamara információink szerint támogatja az ausztriai vállalatok uniós vizsgálatot célzó kezdeményezését.
A hal szinte nélkülözhetetlen fogásnak számít az ünnepi menüben, hol halászlé formájában, hol pedig rántott változatban kerül a karácsonyi asztalra. A néphit pedig azt tartotta az ünnepi hal sok pénzt, illetve a család előrehaladását – pikkelyei és gyors mozgása miatt – segíti elő. A legújabb táplálkozási előírások szerint pedig hetente legalább egyszer együnk 15 dekányi halat, ha valóban egészségesen akarunk élni. De karácsonykor minden bizonnyal ennél több is elfogy majd.
Áruval megrakott bevásárlókocsikat láncoltak össze a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének aktivistái öt hazai Tesco áruház kasszasora előtt szerdán délelőtt. A VÉSZ szerint az áruházlánc 80 millióval tartozik, a Tesco viszont azt mondja: jogszerűtlen volt az akció, ők már fizettek, és az áruházzal szerződésben álló fővállalkozó lehet a hibás.
A szövetség tagjai Budaörsön, Székesfehérváron, Hajdúböszörményben, Szegeden és Győrben lépnek akcióba.
A várakozásokkal összhangban 7,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma a harmadik negyedévben, miután a külföldi, elsősorban az ázsiai értékesítés erőteljes bővülése ellensúlyozta a nagy-britanniai piac gyengélkedését.
Karácsonyi ajándék gyanánt 55 millió fontnyi - 18,2 milliárd forintnyi - „jutalmat” oszt szét dolgozói között a Tesco Nagy-Britanniában - írja a brit Telegraph Online. A jutalom azonban kedvezmény formájában értendő és érvényesítésének szigorú feltételei vannak. Vagyis semmi sincs ingyen.
A Világgazdaság pénteki számában azt írja, az ágazati érdekképviseletek véleménye szerint visszatartó erejű lehet az a 20,5 millió forintos bírság, amelyet az Auchan Magyarország Kft.-re szabtak ki. Az üzletlánc beszerzési ár alatt forgalmazott Csehországból származó tejeket.
A Tesco közel kétszeresére tervezi bővíteni eladóterét Közép-Kelet-Európában, beleértve a kisebb formátumú üzletek, valamint a hipermarketek számának növelését is.
A Rádió 8 Körmend megbízható információi szerint biztosan nem Körmendről vagy környékéről, de még Vas megyéből sem származhatott a néhány nappal ezelőtt a dunaújvárosi TESCO-ba került, bélsárral szennyezett csirkehús.
Cáfolja a Tesco a Magyar Nemzet állítását, miszerint szabálytalanul hosszabbítanák meg egy nappal a pultból értékesített termékek fogyasztási idejét. A Tescoban csak olyan termékek kerülhetnek ki a polcokra, amelyek szavatossági ideje megfelelő - állítja a cég közleményében.
Az áruházláncnál azért vontak felelősségre egy dolgozót, mert az előírásoknak megfelelően egy nappal a szavatossági dátum előtt leselejtezett egy bőrös combot.
Bővíteni kívánja magyar beszállítóinak körét a Tesco Global Áruházak Zrt. a minőségi termékkínálat növelése érdekében - közölte a társaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön Pécsett.
A Tesco szerint a vásárlók mindössze néhány kilónyi szennyeződött áruval találkozhattak, és már kártalanították is az érintetteket. Már felelősségre vonták a beszállítót, és a bírság egy része is rá hárult, nem a dolgozókra.
A Magyar Hírlap szerint a Tej Terméktanács bejelentést tett a két áruházlánc ellen az olcsó tej miatt.