Egy volt fidelitasos influenszer szerint lehet, hogy Orbán Viktor TikTok-oldalára külföldről vásárolják a követőket
Orbánnak van olyan videója, amelynél először 10 milliós, később már csak százezres megtekintés szerepelt.
Orbánnak van olyan videója, amelynél először 10 milliós, később már csak százezres megtekintés szerepelt.
A nő megdöbbent az ítéleten, lehet, hogy fellebbez.
A TikTok gyakorlatilag jogforrássá nőtte ki magát Magyarországon. A politikusok és maga a miniszterelnök is egyre több és egyre fontosabb bejelentéshez használja ezt a csatornát. Jöjjön hát a kilenc legfrissebb kormányzati TikTok-bejelentés Litkai Gergely, Hadházi László és KAP tolmácsolásában olyan változatos helyszínekről, mint a Kiskorpán-Nagykorpán megye hármas rangadó, a Balaton Sound afterpartija vagy a Balánbükkösi Inverter és Borókaszörp Fesztivál.
Lehet, hogy sok százezer követője van egy, a közösségi médiában tevékenykedő influenszernek, azonban ettől még semmi garancia nincs arra, hogy igaz, amit állít. Könnyen lehet ugyanis, hogy egy nagy cég lefizeti, mint ahogyan erre most az élelmiszerekkel kapcsolatban fény derült.
A kínai app három évvel ezelőtti kihágásai miatt 345 millió eurós büntetést kapott.
Az Instagram az eddigi korlát több mint háromszorosában maximalizálja a videók hosszát. Azt várják tőle, hogy tovább használjuk az appot.
Egy 11 éves kislány és két férfi sérült meg Bordesley Green körzetében.
A TikTok szeretné elérni, hogy megbízzanak az uniós döntéshozók a szolgáltatásban, ezért két írországi és egy norvégiai adatközpontban tárolja majd a felhasználók adatait.
Nem lehet nem észrevenni, hogy többek között egyfajta visszavágásról van szó: ha az Egyesült Államok tilalmat, korlátozásokat vezet be a kínai okostelefon-gyártó Huawei és az ugyancsak kínai ByteDance tulajdonában lévő TikTok ellen, akkor Kína az amerikai Apple életét keseríti meg. A most bevezetett korlátozás azonban nem csupán erről szól.
Montana főügyésze szerint lehet, hogy sérülnek bizonyos szabadságjogok a TikTok betiltásával, de ez vállalható kompromisszum egy olyan káros dologért cserébe, amilyennek ő látja a szolgáltatást.
A német Rheinmetall Defense fejlesztésében veszünk részt.
A fiatalok körében nagyon népszerű könyvsorozat, amelyre itthon sikerült rásütni a „melegpropaganda" bélyegét, épp most nyerte el az első TikTok Book Awards díját.
Némileg meglepő választ adott a kérdésre a miniszterelnök.
Nem biztos, hogy a salgótarjániak is szívből tudnak kacagni a rendőrség TikTokra feltöltött poénján.
Tekintélyes követőtábora van a TikTokon a huszonéves Seres Samunak, aki népszerűségét kortársai útmutatására használja a hatalmas médiazaj miatt megnehezedett tájékozódásban.
A kínai céget idén már egyszer hasonló okból megbírságolták Európában.
A videómegosztó platform így reagálhat a Twitter/X átalakítására.
Klasszikus vonalvezetés, modern hajtásláncok és high-tech tűzijáték a továbbra is a világ egyik legjobb utazó autójának mondható új E-Klasse arzenáljában, mely utolsó alkalommal épül belsőégésű motorokra. És akár teljesen magától is képes indexelve sávot váltani.
Kérdezz-felelek videóval jelentkezett a miniszterelnök.