Magyar Nemzet: a Döcher-gyilkosság egyik tanúja is azok között van, akiket a Nagybani Piacon nemrég letartóztattak
A lap információi szerint az alvilágban Turek néven ismert feleségét is adócsalással gyanúsítják.
A lap információi szerint az alvilágban Turek néven ismert feleségét is adócsalással gyanúsítják.
Szavahihetetlenek, hazugok a tanúk – ezzel védekezett a bíróságon a Turek néven ismert U. Alex, akit azzal vádolnak, hogy 1999 februárjában megölette gyerekkori barátját és bűntársát, a Csontkezűnek hívott Döcher Györgyöt. A gyilkossági ügy első tárgyalási napján Tureket hallgatták meg, a vádlott órákon át beszélt.
Minden ízében példátlan volt a Gyárfás-Portik sztori, melynek végén első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság Gyárfás Tamást és Portik Tamást Fenyő János meggyilkolása ügyében. Portik után hamarosan a magyar alvilág egyik legrettegettebb alakjaként számon tartott Turek is bíróság elé állhat.
Két évtizeddel az események után előkerültek a Döcher-gyilkosságnál használt fegyverek – tudta meg a HVG. Annak is utánajártunk, ki lehetett a nyomravezető.
Bár nem tartozott a felvidéki magyar maffiafőnök, Sátor Lajos alá tartozó kivégzőosztaghoz, de a főnök közeli bizalmasának tartották azt a B. Károlyt, aki beismerő vallomásával különösen nehéz helyzetbe hozta a 23 évvel ezelőtti Döcher-gyilkosság miatt vele együtt meggyanúsított D. Alexet, ismertebb nevén Tureket.
A férfi részese volt az 1999-ben elkövetett tízes gyilkosságnak.
Valóságos fegyverarzenált foglaltak le a rendőrök a minap egy budai házban, az ügy összefüggésben állhat azzal az eljárással, ami a Turek becenévű D. Alex (korábbi nevén Haris Sándor) ellen folyik - értesült a hvg.hu. Megkeresésünkre a rendőrség szűkszavúan csak annyit közölt, hogy lőszerrel visszaélés miatt nyomoznak, többet a nyomozás érdekeire hivatkozva nem akartak elárulni. Tureket korábban azért fogták el, mert a rendőrség szerint ő ölette meg egykori barátját, az 1999-ben kivégzett Döcher Györgyöt, vagy ahogy az alvilágban hívták: a Csontkezűt. A szlovák rendőrök gyanúja szerint Tureknek a dunaszerdahelyi mészárláshoz is köze lehet.
B. Karolt most adta át a német rendőrség. A másik gyanúsítottat, D. Alexet Budapesten fogták el.
Összefüggés van az 1999-es dunaszerdahelyi tízes gyilkosság és a Döcher-gyilkosság között, ez derült ki azután, hogy a rendőrség őrizetbe vette az éjszakai élet egykori rettegett alakját, Tureket. Azt a Tureket, aki kapcsolatban állt a Sátor Lajos vezette felvidéki magyar maffiával. Ez utóbbi történetéről Barak Dávid szlovákiai magyar újságíró Elásott igazság címmel könyvet is írt. Barak Dávidot kérdeztük Turek és bűntársa, Bodoky Károly elfogásának apropóján, hogy megértsük a különféle gyilkosságok közötti összefüggéseket.
Telefonlehallgatás és kémszoftverrel történt megfigyelés is segíthette az egykori felvidéki magyar maffiába beágyazódott, az 1999-es alvilági leszámolással is gyanúba hozott, Turek becenevű férfi minapi elfogását.
Huszonkét évvel ezelőtt egy újpalotai presszóban ücsörgött bolgár testőrével és feleségével a magyar alvilág egyik legkegyetlenebb figurája, a Csontkezűnek hívott Döcher György, amikor egy géppisztolyos az asztalhoz lépett és hidegvérrel kivégezte őt és a testőrt. A gyilkosság helyszínén a katonai titkosszolgálat tisztjei is jelen voltak. A rendőrség szerint a leszámolás hátterében Csontkezű gyerekkori barátja, az éjszakai élet másik rettegett figurája, a Turek gúnynéven ismert H. Sándor állt, akinek az egyik szlovákiai magyar gengszterfőnök, Sátor Lajos biztosította a bérgyilkost. De cserébe Sátor is kért valamit Turektől.
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróságnak azt a döntését, amellyel engedélyezte a budapesti éjszakában Turek néven ismert H. Sándor kiadását Szlovákiának - tudta meg szerdán az MTI.
A magyar rendőrség a szlovákoknál jelenleg kiadatási őrizetben lévő Jozef Rohactól várja az 1998-as Fenyő-gyilkosság megoldását, miközben északi szomszédunknak várhatóan átadja Haris Sándort. A Turek néven ismert férfi idehaza és Szlovákiában sem ismeretlen a hatóságok és a szervezett bűnözés köreiben. Életrajzát hullák kísérik.
A szlovák alvilágban Turek néven ismert Haris Sándort adta ki a magyar rendőrség Jozef Rohácért, Fenyő János médiavállalkozó feltételezett gyilkosáért cserébe - írja a Magyar Nemzet nevük elhallgatását kérő főtisztekre hivatkozva. Az információt a HVG már korábban közölte.