#USA


Kiderült, milyen feladata volt az Iránban lezuhant drónnak
 

Kiderült, milyen feladata volt az Iránban lezuhant drónnak

Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a New York Times külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva, akiket tájékoztattak a programról. Teherán szerint egyébként "elektronikus csapdát" állítottak az amerikai kémrepülőgépnek.

MTI MTI






Rekordot döntött a Cyber Monday
 

Rekordot döntött a Cyber Monday

Harminchárom százalékkal haladta meg az idei Cyber Monday, azaz a "kiberhétfő" online vásárlásainak a száma a tavalyit, az értékük pedig túlszárnyalta a 2010-ben felállított, 1,03 milliárd dolláros rekordot - jelentette kedden a Coremetrics, az IBM adatelemző cége.

MTI MTI

Irakba látogatott az amerikai alelnök
 

Irakba látogatott az amerikai alelnök

Előre be nem jelentett látogatásra Irakba érkezett kedden Joe Biden amerikai alelnök, aki a kapcsolatok jövőjéről fog tárgyalni a helyi vezetőkkel, pár héttel az amerikai haderők távozásának befejezése előtt.

MTI MTI

Csődöt jelentett az American Airlines
 

Csődöt jelentett az American Airlines

Csődöt jelentett az American Airlines légitársaság és anyacége, az AMR is azt követően, hogy nem tudott bérmegállapodást kötni a pilótákkal és egyre nehezebben viselte el az emelkedő üzemanyagárak okozta költségnövekedést. Az AMR a harmadik legnagyobb légi cég az USA-ban.

hvg.hu hvg.hu