Csökkenti a kávé a prosztatarák kockázatát
A kávé csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozás kockázatát - állapították meg amerikai kutatók közel 50 ezer férfi bevonásával készült tanulmányukban.
A kávé csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozás kockázatát - állapították meg amerikai kutatók közel 50 ezer férfi bevonásával készült tanulmányukban.
Egyre gyakoribb a használtétolaj-lopás az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államok az összes politikai fogoly szabadon engedésére szólította fel hétfőn Mianmart azt követően, hogy az ázsiai országban ismertették a közkegyelemről szóló rendeletet.
Barack Obama amerikai elnök felszólal a legerősebb egyesült államokbeli Izrael-párti lobbiszervezet, az Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) éves washingtoni tanácskozásán - jelentette be hétfőn Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
Mindössze kilenc hónappal az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb olajkitörésének elfojtása után Barack Obama elnök arra utasította a természeti kincsek kiaknázásáért felelős amerikai belügyi tárcát, hogy a terjessze ki az olajfúrási koncessziókat a Mexikói-öbölben és Alaszkában, valamint hogy gyorsítsa fel a geológiai kutatásokat az ország atlanti partvidékén - jelentették vasárnap az amerikai lapok.
Dominique Strauss-Kahn ártatlannak fogja vallani magát - jelentette ki vasárnap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális zaklatással vádolt és a harlemi rendőrségen őrizetben tartott vezérigazgatójának két ügyvédje, Benjamin Brafman és William Taylor.
A Földhöz hasonló 86 bolygón kutatják az élet nyomait amerikai tudósok egy Nyugat-Virginiába telepített óriás rádióteleszkóp segítségével egy új program keretében - jelentették be a hét végén csillagászok.
A vezérigazgató Dominique Strauss-Kahn őrizetbe vétele ellenére zavartalan a Nemzetközi Valutaalap (IMF) működése - közölte a pénzügyi szervezet vasárnapi közleményében.
Politikai földrengést váltott ki Franciaországban Dominique Strauss-Kahn (a francia sajtó által csak DSK-nak nevezett politikus és IMF-vezérigazgató) letartóztatása és megvádolása: a baloldalt "sokkolta", a jobboldal "hitelvesztésről" beszél.
Lemond posztjáról George Mitchell, az Obama-kormány közel-keleti különmegbízottja, miután két éven át mérsékelt sikerrel próbálkozott tárgyalóasztalhoz ültetni az izraelieket és a palesztinokat - közölték pénteken Washingtonban amerikai kormányzati források.
Péntek reggel kisiklott egy becslések szerint 800 utast szállító elővárosi vonat az Egyesült Államokbeli Chicago egyik külvárosában, Des Plaines-ben - közölte az ABC tévétársaság helyi csatornája. A baleset azt követően történt, hogy a vonat összeütközött egy teherautóval. Több sérült is lehet, a teherautó sofőrje meghalt.
Tegnap megkapták a líbiai ellenzékiek az USA által április végén jóváhagyott 25 millió dolláros segély első részét: több mint tízezer csomag, azonnal fogyasztható készételt - írja szerkesztőségi blogjában a Foreign Policy magazin, amely egy zöldséges tésztás és sajtos tortellinis csomagot ábrázoló fotóval illusztrálta bejegyzését.
Newt Gingrich republikánus politikus szerdán a Twitter mikroblog-oldalon jelentette be hivatalosan, hogy Barack Obama elnök kihívója kíván lenni a 2012-es elnökválasztáson.
Az Egyesült Államok egy több millió dolláros új technológiával kerülné ki a külföldi kormányok cenzúráját az interneten - közölte az USA külügyminisztériuma helyi idő szerint kedden.
A Facebook-felhasználók személyes adatai - profilok, fényképek és csevegések - juthattak véletlenül az utóbbi években harmadik fél, jellemzően hirdetők kezébe - állítja hivatalos blogján a biztonsági szoftvereket gyártó Symantec.
Oszama bin Laden egyik fiának nyoma veszett azután, hogy az amerikai kommandó a múlt héten rajtaütött a terroristavezér rejtekhelyén - állították kedden pakisztáni biztonsági tisztségviselők az amerikai ABC Newsnak.
Oszama bin Laden mindvégig "az al-Kaida aktív főnöke" volt, és folyamatosan adott stratégiai, műveleti és taktikai utasításokat pakisztáni, abbotábádi rezidenciájáról, ahol hétfőn egy amerikai kommandó megölte - mondta szombaton egy magas rangú amerikai hírszerzési illetékes.
Az amerikaiak dróntámadással akarták megölni az al-Kaida Arab-félszigeti szárnyának a vezetőjét, de a pilóta nélküli repülőről indított rakéta célt tévesztett - számolt be erről az amerikai média.
Kemény Dénest hivatalosan is beiktatták a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) lakói közé.
Összesen 800 millió dollárt (több mint 145 milliárd forintot) adományozott egy arkansasi múzeumnak Sam Waltonnak, a Wal-Mart alapítójának családja. A New York Times című lap szerint ez a legnagyobb adományozott összeg, amelyet valaha amerikai művészeti múzeum kapott.