#Uber

Szankciókkal fenyegeti az Ubert a minisztérium
 

Szankciókkal fenyegeti az Ubert a minisztérium

Az NGM helyettes államtitkára azt mondta: a Nemzeti Adó-és Vámhivatal külön utasítás nélkül is folytatja az ellenőrzéseket ebben a körben, mivel az eddigi tapasztalatok szerint az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány", kockázatos adózókról van szó.

MTI MTI

Az Uber törvényt sért, de valahogy mindig megússza az egészet
 

Az Uber törvényt sért, de valahogy mindig megússza az egészet

A most tüntető taxisok azt remélték, egy tavalyi rendelet majd jól hazavágja az Ubert, ám kiderült, az nem tartja be a jogszabályt, inkább időhúzásra játszik. Ez a taktikája pedig beválni látszik, tovább él, sőt virul is, elkapni nem nagyon lehet. Az Ubert amúgy több országban egyenesen üldözik, bár vannak államok, amelyek teljesen elfogadták.

hvg.hu hvg.hu

Tüntető taxisok:
 

Tüntető taxisok: "Lázár egy úr"

Estére vidékről érkezhetnek taxisok, hogy csatlakozzanak a Deák tér környéki tüntetéshez. Eközben a demonstrálók nagyon bíznak a Miniszterelnökséget vezető miniszterben, aki szerintük az egyetlen, aki "érdemben reagált", és még az is lehet, hogy ma találkozik velük.

hvg.hu hvg.hu

Ma véget érhet a taxisharc a Deák téren
 

Ma véget érhet a taxisharc a Deák téren

Hétfő hajnal óta tüntetnek a taxisok az Uber ellen a Deák téren. Mára felére csökkent a forgalomlassító tüntetés résztvevőinek száma, ők viszont azt mondják, hogy szerda estig kitartanak. Addig kaptak ugyanis engedélyt a demonstrációra.

hvg.hu hvg.hu




Estére vidéki erősítés érkezhet a tüntető taxisokhoz
 

Estére vidéki erősítés érkezhet a tüntető taxisokhoz

Kedden reggel nem sokkal fél nyolc előtt a felére fogyatkozott a Deák téren tüntető taxisok száma, ebédidőre, műszakváltás után ismét többen lettek. Aki maradt, azt mondja, szerdáig tüntetni akar. Egy tüntető taxist megbírságolt a BKK, helyben le is szedették a kocsiról a taxilámpát. Egymást érik a beszólogatások a téren. Egyelőre nem érkeztek meg a vidéki taxisok erősítésnek, a taxisok abban bíznak, sikerül beszélniük Lázár Jánossal, ez sem tűnik túl valószínűnek jelenleg.

hvg.hu hvg.hu

Erősítést várnak keddre a pesti taxisok
 

Erősítést várnak keddre a pesti taxisok

Még több demonstrálóra számítanak a Deák teret részben lezáró Uber-ellenes taxisok, akik nemcsak ma éjszaka, de egészen szerdáig kitartanak terveik szerint. Volt aki teával, meleg étellel kedveskedett nekik, egy szirénázó rohammentő pedig másfél-két perc alatt tudott csak átjutni a lezárt részen. "Ezt azért is végig fogjuk csinálni, hogy ne egy reklám legyen az Ubernek" - mondta a taxisok egyike.

hvg.hu hvg.hu

Lánczi Tamás a taxisoknak: „Bocs, de a szocializmus 26 évvel ezelőtt véget ért”
 

Lánczi Tamás a taxisoknak: „Bocs, de a szocializmus 26 évvel ezelőtt véget ért”

A 2013-as taxirendelettől a taxizás drágább lett, de jobb nem, majd 2014 végén Magyarországra is megjött az Uber. Ne gondolja senki, hogy ezeket a szolgáltatásokat meg lehet állítani a határnál, vagy egy-két rendelettel meg lehet szüntetni a létezésüket, pedig a tiltakozó taxisok pont ezt követelik az államtól. „Bocs, de a szocializmus 26 évvel ezelőtt véget ért” – írta a közmédia híroldalán, a hirado.hu-n is reklámozott blogjában Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője, Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó londoni cégének ügyvezetője.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Bohózatba fulladt a taxisok tüntetése
 

Videó: Bohózatba fulladt a taxisok tüntetése

Videónk a délutáni teljes Deák téri blokád idején készült. A demonstráló taxisok egyik fele hajlott a kompromisszumra, hogy nyissanak meg két sávot, kisebb részük viszont emiatt nekik esett. Majd kezdték elölről az alkudozást. Karvalynak hegedűn pengetett a 9-es busz sofőrje.

hvg.hu hvg.hu


Oszlatást ígértek, részlegesen felszabadult a Belváros
 

Oszlatást ígértek, részlegesen felszabadult a Belváros

Hétfő délután a Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út kereszteződését teljesen lezárták a hajnal óta részleges lezárással ott demonstráló taxisok. Késő délután rendőri nyomásra végül 1-1 sávot több irányban hajlandóak voltak felszabadítani a fuvarozók, de van, ahol csak a buszokat engedték át. A taxisok most kedden reggel nyolc óráig biztosan maradnának a Deáknál.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Jó, ha tudja, önért is tüntetnek a taxisok – videó
 

Jó, ha tudja, önért is tüntetnek a taxisok – videó

A taxisok a törvények és a szabályok betartását kérik számon az Uberen és a törvényalkotókon, ennek pedig blokáddal adnak nyomatékot. Kameránkkal a hétfői taxistüntetésen jártunk, ahol megtudtuk, hogy a taxisok problémája mindenki problémája, a demonstrálók egyike reméli is, hogy hamarosan "felébrednek az emberek". Egy másik taxis azt mondta, elegük van, és hamarosan "zárni fognak".

hvg.hu hvg.hu