#Ukrajna


Lakást vagy autót is kaphat, aki Oroszországban szavaz, miközben több száz busszal szállítják külföldről az embereket szavazni
 

Lakást vagy autót is kaphat, aki Oroszországban szavaz, miközben több száz busszal szállítják külföldről az embereket szavazni

Tömegesen érkeznek a délnyugat-oroszországi Rosztov környékére voksolni a két kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaság” polgárai. Helyi beszámolók szerint sokan akadnak, akik közvetlenül a szavazás előtt kapják meg orosz dokumentumaikat. Az ellenzék szerint a péntektől vasárnapig tartó parlamenti választáson a hatalom igyekszik összes támogatóját mozgósítani, míg az ellenzékieknek a megfélemlítés jut.







 

"A jugoszláviai válságnál tízszer súlyosabb háborúba torkollhat a kelet-ukrajnai krízis"

A szakadárok kezén lévő terület tartósan rákos daganatként maradhat Ukrajnában, a Nyugat pedig nem reagál az új helyzetre, és ezért gyengének tűnik – mondta a HVG-nek Pavlo Klimkin volt ukrán külügyminiszter. A 2019-ig hivatalban volt politikus szerint a magyarországi választások után kompromisszum születhet Budapest és Kijev között. Interjú.