Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Liz Truss vasárnap, a hét vezető ipari hatalom (G7) külügyminisztereinek liverpooli értekezletén tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az ülésen egyértelműen körvonalazódott az a közös álláspont, miszerint az Ukrajna elleni esetleges orosz inváziónak "masszív következményei" lennének.
Truss hangsúlyozta: a G7-tanácskozás megmutatta, hogy a csoport kiáll a szabadságért, a demokráciáért, az emberek ahhoz fűződő jogának érvényesítéséért, hogy bárhol a világon elnyomástól mentesen élhessenek.
Az orosz kormány rendszeresen cáfolja, hogy katonai akciót tervezne Ukrajna ellen. A brit külügyminiszter azonban a liverpooli G7-értekezleten kijelentette: a tagországok - a G7 soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán - külügyminiszterei egységesen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió esetére a gazdasági szankciók "minden lehetséges formájának" alkalmazását napirenden kell tartani.
Oroszország "súlyosan megfizetne" az Ukrajna elleni esetleges katonai akcióért - mondta a brit külügyminiszter. Londoni pénzügyi elemzők legutóbbi értékeléseikben mindazonáltal valószínűtlennek minősítették az orosz-ukrán válság szélsőséges eszkalációját.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a minap változatlan stabil kilátással megerősítette Oroszország hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású besorolását, és ehhez fűzött indoklásában kiemelte: nem számol azzal, hogy az orosz-ukrán feszültség háborúvá fajul, mivel továbbra sem egyértelmű, hogy milyen stratégiai számítások állhatnának az Ukrajna elleni esetleges orosz katonai invázió mögött.
A brit külügyminiszter a liverpooli G7-értekezlet vasárnapi munkanapján kitért Kínára is. Kijelentette: a G7-csoport aggasztónak tartja Kína "erőszakos gazdaságpolitikáját", és azt szeretné, ha a világgazdaságban az azonos gondolkodású, szabadságszerető demokráciák által kínált befektetések és kereskedelmi lehetőségek válnának vonzóbbá.
Liz Truss szerint a G7-gazdaságok éppen ezért növelik befektetéseiket az alacsony és a közepes jövedelmű országokban.
A londoni Királyi Külügyi Intézetben - székháza után közkeletű nevén a Chatham House-ban - tartott beszédében elmondta: 44 olyan alacsony és közepes jövedelmű ország van a világban, amelynek Kínával szembeni adóssága meghaladja hazai össztermékük (GDP) 10 százalékát.
A brit külügyminiszter kiemelte annak fontosságát, hogy a demokratikus országok a nem piaci alapon működő gazdaságokkal szembeni fenntarthatatlan eladósodás alternatívájaként világszerte tisztább és megbízhatóbb finanszírozást nyújtsanak infrastrukturális és technológiai fejlesztési programokhoz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.