Kétfejű kígyót mutattak be Ukrajnában - fotó
Kétfejű kígyót mutattak be egy dél-ukrajnai állatkertben.
Kétfejű kígyót mutattak be egy dél-ukrajnai állatkertben.
Tizenhat ember halt meg vasárnapra virradóra egy ukrajnai idősotthonban kitört tűz következtében - közölte a rendkívüli ügyek minisztériuma. Lángok martalékává vált a 800 négyzetméteres épület fából készült része és tetőszerkezete.
Az ukrán Femen mozgalom aktivistái újabb topless szereplésükkel lepték meg az országos publikumot. Ezúttal a nők megnyirbált jogaiért szálltak síkra, a nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoztak, a tőlük megszokott meztelenséget most másféle változattal „fűszerezve”.
A Deny című ukrán napilap szerint az ukrán államhatalom nem reagál kellő eréllyel arra, hogy a kárpátaljai magyarok gyakran áthágják a törvényeket.
Egy kijevi bíróságon folytatódott hétfőn a hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko pere.
Egy ukrán internetes kiadvány szerint Ukrajna vezetése minden lehető módon igyekszik az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország kedvében járni, hogy a magyarok előtti „hajbókolás” fejében vízummentességet kapjon Európától.
Az ukrán ultranacionalisták „ajándékot” kaptak azzal, hogy a beregszászi járási tanács (közgyűlés) megszavazta a magyar himnusz lejátszását az ülésein, ráadásul a döntés ismét kiélezte a „magyar kérdést” Kárpátalján – írta szombaton megjelent számában a Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilap.
Julija Timosenko védelmének kérésével folytatódott szombaton a volt ukrán kormányfő elleni per a kijevi pecserszki kerületi bíróságon. Timosenkót azzal vádolják, hogy hivatali hatalmával visszaélve előnytelen szerződéseket kötött. A volt ukrán miniszterelnök tagadta a vádakat, és politikai akciónak tartja az eljárást, ahogyan Washington is.
Tagadta az ellene felhozott vádakat a kijevi pecserszki kerületi bíróságon kezdődött perében pénteken Julija Timosenko, és az ellene indított bűnvádi eljárás lezárását követelte.
A vád szerint Julia Timosenko miniszterelnökként olyan megállapodást kötött Moszkvával 2009-ben, amelynek értelmében Ukrajna túl magas áron vásárolt orosz földgázt.
Az ukrán főügyészség döntésére Ukrajnában leállítottak a csernobili atomerőmű körül kialakított tiltott övezetbe szervezett minden utazást – közölte csütörtökön a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.
Beperelte az ukrán elnököt a februárban Ukrajnában eltűnt, majd egy izraeli börtönben felbukkant palesztin mérnök ukrán felesége, azzal vádolva Viktor Janukovicsot, hogy semmit sem tett az emberrablás megakadályozása érdekében. A feleség azt követeli az elnöktől, hozassa vissza férjét.
A beregszászi járásközi ügyészség megóvta a beregszászi járási tanács (közgyűlés) június 17-i döntését, amely szerint a képviselőtestület ülései a jövőben az ukrán állami himnusz mellett a magyar nemzeti himnusz lejátszásával kezdődnek.
Két ukrán csempésztől mintegy 25 millió forint értékű cigarettát foglaltak le a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyírségi rendőrségi szóvivő szerdán az MTI-vel.
A szélsőjobboldali Szvoboda párt hatósági fellépést követel a beregszászi járási tanács (közgyűlés) múlt pénteki döntése ellen, amely szerint a jövőben a képviselőtestület ülései az ukrán állami himnusz mellett a magyar nemzeti himnusz lejátszásával kezdődnek.
Nem zárható ki Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondása, mivel az államelnöki hivatal szerint a kormány politikája megmerevedett, és a kabinet nem vállalja a felelősséget a soron következő, népszerűtlen reformokért – írta keddi számában a Szegodnya című ukrán napilap.
A cseh Skoda Auto autógyár májusban 78.100 személygépkocsit adott el, ez éves szinten 19,5 százalékos emelkedés. A Skoda történelmében ez májusi rekordnak számít - közölte a cseh cég honlapján.
A kijevi főügyészség szigorú titoktartás mellett a héten kihantoltatta az autóbalesetben 1999-ben elhunyt Vjacselav Csornovilnak, az Ukrán Népi Mozgalom (RUH) elnökének holttestét – írta pénteken a Kommerszant című orosz napilap ukrajnai kiadásának internetes változata.
A kárpátaljai lakosok „törvényellenes” magyar visszahonosításával kapcsolatos ügyek kivizsgálására szólítja fel az ukrán rendvédelmi szerveket a nacionalista Ukrán Néppárt (UNP), amely szerint automatikusan meg kellene fosztani ukrán állampolgárságuktól azokat a személyeket, akik felvették a magyar állampolgárságot.
Még hétfőn a Donyec megyei Mariupolba utazik Olekszandr Anyiscsenko ukrán egészségügyi miniszter és Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek minisztere, hogy a helyszínen tájékozódjanak a városban történt három kolerás megbetegedésről – adta hírül online kiadásában a Szegodnya című ukrán napilap.