Rosszul lett a meccs után, meghalt egy magyar focista
A labdarúgó szívrohamot kapott.
A miniszter szerint a mostani beruházással Várpalota ismét a jelentős ipari városok sorába emelkedhet.
Főleg német és osztrák cégek gyártanak majd lőszert. A magyar állam most a környezetet alakítja ki ehhez több mint 20 milliárd forintért.
Tizennégy tűzoltó vonult ki a várpalotai lakásba.
A Rheinmetall Hungary Munitions és az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. több harci eszközhöz készít majd korszerű lőszereket.
Várpalotán is szünetel a szülészet-nőgyógyászati ellátás július közepétől augusztus elejéig.
Fél évig utazhatnak a helyi járatokon extraolcsón bérlettel.
Elfér majd a Hirtenberger aknavetőgyára mellett a tüzérségi lövedékeket gyártó üzem.
A kivitelezés a jelenlegi menetrend szerint ősszel, legkésőbb 2022 tavaszán kezdődik el.
A sofőr a nádat letarolva hajtott a tóba, majd sikerült kimásznia az autójából.
A nő leszedte a rendszámtáblákat, az egyik kocsit meg is rugdosta.